Már 61 tesztről derült ki, hogy manipulálták

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) május elején további négy olyan orosz doppingmintára bukkant, amelyet manipuláltak a moszkvai laboratóriumban.

    A WADA sajtószolgálatának közlése szerint ezzel 61-re nőtt a száma a meghamisítani próbált teszteknek, amelyeket 2012 és 2015 között vizsgáltak az orosz antidopping-laborban.


    A nemzetközi ügynökség a labor adatbázisának ellenőrzését követően április végén közzétett jelentésének megállapítása szerint a kontroll alá vett 298 orosz sportolóból 145-nek a doppingmintáját manipulálták. Az orosz fél hosszas huzavonát követően  tavaly év elején adta át az orosz sportolók ellenőrzési adatait. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy a WADA igent mondjon az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) megnyirbált jogainak helyreállítására.


    A WADA vezető testülete decemberben határozott úgy, hogy megfosztja a RUSADA-t a megfelelési státusztól, és hozott olyan – az oroszok által megfellebbezett, így még nem végleges érvényű – döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián sem.


    A szankció akkor lép hatályba, ha azt jóváhagyja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amely az ügyet várhatóan július második felében tárgyalja.