Átfogó műszaki és optikai frissítéssel írja tovább idén a Volkswagen az immár több mint egymillió példányban értékesített Touareg sikertörténetét. Egyaránt áttervezték a luxus-SUV elejét és hátulját, a továbbfejlesztett futómű pedig a kényelem és a...
A Mi az a blogger SZAKLAP beszámolója szerint, a kínai orvoslásban is előszeretettel használt, a keleti népek által évezredek óta alkalmazott gyöngyport fejlesztett tovább magyar szakértők egy csoportja. Rubint Rella fitneszversenyző és személyi edző...
A héten elkezdődik a második kút fúrása a Békés vármegyei Nyékpuszta térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, a kút várhatóan nyáron vagy ősszel áll termelésbe – közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium. Azt írták, az első...
Egy új kutatás szerint az embernek több alvásra lehet szüksége a hidegebb hónapokban, mint nyáron – írta a The Guardian pénteken a Frontiers in Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmányra hivatkozva. A berlini Szent...
Még csak néhány hónap telt el azóta, hogy az új, hetedik generációs, 2024-es Ford Mustangot egy hatalmas izomparádé keretében mutatták be a világnak, de úgy tűnik, már próbálgatják, mi lesz a következő „pónikocsival”. A...
Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, a szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei 3 hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagban is, ha új előfizetést kötnek – közölte...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.