Túl az első „éles teszten” a NASA marsjárója
Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója – közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja.
A december 17-én elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött, a marsjáró előre és hátra haladt, forgolódott a pasadenai központban. A következő alkalommal a Mars-2020 rover már a vörös bolygó talaján fog haladni – olvasható a központ honlapján közzétett közleményben.
„A Mars-2020 kiérdemelte jogosítványát” – idézte a közlemény Rich Riebert, a marjáró mobilitási rendszereének mérnökét. „A teszt egyértelműen bizonyította, hogy a rover képes saját tömege által működni és először mutatta meg az autonóm-navigációs funkciók képességeit. Ez egy nagy mérföldkő a marsjáró számára” – tette hozzá.
A Mars-2020 rovert 2020 júliusában vagy augusztusában tervezik a vörös bolygóra indítatni, hogy adatokat és mintákat gyűjtsön és elemezzen a bolygó klímájáról, geológiájáról, a mikrobiális élet jeleit kutassa és előkészítse emberek jövőbeni utazását a Marsra. A tervek szerint 2021 februárjában landolna a vörös bolygó Jezero-kráterének térségben.
A Mars-2020-at úgy tervezték, hogy a korábbi marsjárókhoz képest jóval több döntést legyen képes meghozni mozgását illetően.
A szenzorokkal, „duplaagyú” számítógéppel, duplalencsés kamerával, kifinomult navigációs rendszerrel felszerelt rover mintegy 570 kilogramm súlyú. Kerekeit jóval tartósabbra tervezték. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan képes lesz mintegy 200 métert megtenni egyetlen marsi napon.