A Plug-In Hybrid Explorer maximális eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén

A Ford látványosan bizonyította hibrid hajtású autóinak 5 csillagos biztonságát, hiszen a vadonatúj Ford Explorer Plug-In Hybrid a legjobb értékelést kapta az autók ütközésbiztonságát vizsgáló független szervezet, az Euro NCAP tesztjén. Az idén Európában is debütáló amerikai Ford modell, az Explorer konnektoros hibrid hajtáslánccal lesz elérhető a kontinensen. Az új Plug-In-Hybrid Explorer vezetője, utasai, illetve a többi közlekedő biztonságát egyaránt magasabb szintre emeli, hogy az autó szerkezetét az iparágban elsőként alkalmazott, és a Ford által szabadalmaztatott eljárással gyártott ulranagy szilárdságú acélelemek erősítik, és hogy előre és hátra tekintő érzékelőkkel működő…

tovább

A felhasználók tesztelték

A Ford egy éven át vizsgálta valós körülmények között a Transit Custom Plug-In Hybrid modellek működését Londonban, és az eredmény azt sugallja, hogy a plug-in hibrid hajtású haszongépjárművek jelenthetik a legpraktikusabb és legkézenfekvőbb lehetőséget arra, hogy az üzleti vállalkozások is hozzájáruljanak a nagyvárosok levegőminőségének javításához. A kísérletben részt vevő 20 darab Ford Transit Custom Plug-In Hybrid áruszállító-prototípus több mint 240.000 kilométernyi távot teljesített 12 hónap alatt. A kísérlet célja az volt, hogy a résztvevő vállalatok kis környezeti terhelésű járművekkel oldják meg az eddig tipikusan dízelautókkal végzett napi feladatokat, és közben…

tovább

Tesztek is bizonyítják, hogy minden idők legbiztonságosabbja az új Corolla

Megérkezett a világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla háromféle karosszériaváltozatban és kétféle környezetbarát hibrid elektromos hajtással elérhető legújabb generációja, amelynek minden kivitele alapfelszerelésként kínálja az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák páratlan tárházát nyújtó, továbbfejlesztett funkcionalitású, új generációs Toyota Safety Sense rendszert. Ennek része a továbbfejlesztett Ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS), a teljes sebességtartományban aktív Adaptív sebességtartó automatika (ACC), a Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA), a Jelzőtábla-felismerő rendszer (RSA) és az Automatikus távolsági világítás (AHB) épp úgy, mint az új Intelligens adaptív sebességtartó automatika (ACC), a Sávkövető asszisztens (LTA) és a…

tovább

Az ADAC EcoTest alapján a Toyota Prius Plug-in Hybrid lett az egyetlen igazi “Zöld Gép”

A márkafüggetlen, rangos és rendkívül kemény tesztjeiről elhíresült ADAC (Német Autóklub) öt plug-in hibrid modell összehasonlító tesztjét végezte el a napokban. A tesztek végén a Toyota Prius Plug-in Hybrid bizonyult egyetlen olyan plug-in hibrid modellnek, amely ötből öt csillagot kapott az ADAC EcoTest környezetvédelmi próbán. A világ legzöldebbnek és leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a Toyota így az ADAC szerint már ma készen áll a holnap mobilitásának kihívásaira A környezetbarát hibrid technológiát idén 20 éve világhódító útjára indító, azóta a Lexus prémium márkával együtt világszerte több, mint 10,7 millió hibridet értékesítő, és…

tovább