Olasz, sportos, kifinomult, csúcstechnológiát tesztelünk

Nyolc éve, a válásom után annyi pénzem sem maradt, hogy gyalog bevegyek egy kanyart. Kellett valami olcsó hobbi, autóversenyzésről akkor álmodnom sem lehetett. Először jött a séta, kirándulás, majd egy régi barátom elkezdett maszírozni, hogy kezdjek el bringázni. „Mennyibe kerül egy bringa?” Kérdeztem tőle. „Százezer.” Jött a válasz. „De ez használt lesz, majd gatyába rázzuk.” Hát én őszintén szólva leültem a hírtől. Mi a csuda kerül egy bringán ennyibe? Aztán most meg itt egy bringa majd másfél millióért.

Bianchi. Ez a név, még azoknak is mond valamit, akik nem vájtfülűek a kerékpárok világában. Nem is csoda, hiszen az egyik legnagyobb múltú kerékpárgyártóról van szó.

Edoardo Bianchi 1885-ben, 21 évesen alapította cégét. Orvosi műszerek helyett, kerékpárok fejlesztésébe kezdett. Úttörője volt az első kerékpár féknyeregnek, 2017-ben már a Ferrarival kötött partneri szerződést és a csúcskategóriás SF01, már ennek az együttműködésnek lett a gyümölcse.

Az Infinito CV, a Bianchi legrégebben gyártott CounterVail rezgéselnyelő karbon technológiás országúti modellje, melyből a 2019-es modellévre egy vadonatúj vázformájú, de egyelőre csak tárcsafékkel elérhető verziót dobott piacra a gyár. A kényelmesebb üléspozíciót kínáló endurance geometriás kerékpár megújult vázformája az Oltre XR család aero modelljeire hajaz és fogadja az azoknál már megismert Vision Metron 5D integrált aero kormányt is, teljesen új és vagány kinézetet kölcsönözve a modellnek.

A hosszú láncvillák és a magas fejcső mind a kényelmet szolgálja, kevésbé terheli a kerékpáros hátát ebben a pozícióban. További újítás, az aero kinézetű, de nem teljesen integrált nyeregcső is. Az új Infinito CV akár 32 mm-es külső gumikat is fogadni tud, a szélesebb gumik további extra tapadást és kényelmet nyújthatnak ezen az amúgy is nagyon komfortosnak szánt országúti kerékpáron. A 12×100-as és 12×142-es átütős tengelyekkel, természetesen flat mount-os tárcsafék felfogatással, 140 és 160 mm-es rotor kompatibilitással és vázon belül futó bowdenezéssel. 

Az első villa súlya mindössze 390 gramm, a vázé 55-ös méretben pedig 950 gramm. Hétféle méretben lesz kapható 47-61-es vázméretekig, ami a gyári felszereltségeket illeti, igazán bő lett a lista. Vázszettként, Campagnolo Super Record és Potenza, valamint Shimano Dura-Ace DI2, Ultegra DI2, mechanikus Ultegra és 105-ös szettekkel is kapható.

Én egy Ultegra szettel szerelt változatot kaptam tesztelésre. Mit éreztem koca kerékpárosként a használat közben? Azt, hogy ez a bringa olyan, hogy a kezdő bringástól a profi versenyzőig mindenkinek megfelel. Ez egy kényelmes vázgeometriájú, endurance kerékpár, mégis igazi versenygép. A kialakítás rendkívül közvetlen erőátvitelt tesz lehetővé. Rálépsz a pedálra és úgy megindul, mintha hátba rúgtak volna. Hosszú távon sem fárasztó vele a tekerés. Az útról jövő rezgések 80%-át megszűri a vázrendszer. A nyereg mindig egy kényes pont. A régebbi bringámon háromszor is cseréltem, mert egyik sem volt kényelmes. Ezt le nem cserélném semmi pénzért. Amióta itt van, minden második nap tekerek. 30-120 km között és egyszer sem éreztem kényelmetlennek. Nem zsibbadt tőle a valagam. Más bringáknál sűrűn előfordult, hogy bizonyos idő után elkezdett zsibbadni a kezem is. Itt ez egyszer sem fordult elő. Ez is azt bizonyítja, hogy egy hétköznapi, elkényelmesedett ember is profi bringásnak képzelheti magát az Infinito nyergében és száz kilométereket tud tekerni anélkül, hogy „belehalna”.

Hogy miért kerül ennyibe? Miért kerül annyiba egy Ferrari? Mert olasz, sportos, kifinomult, csúcstechnológiát alkalmaz és gyönyörű, vonzza a tekintetet. Még bringás körökben is megsüvegelik. „Szép darab.” Mondják és ez a minimum. Én vissza sem adom.

Reméljük a Bringaland nem sértődik meg ezen! 😉