Mostantól minden párt tesztelheti gazdálkodása törvényességét

  A rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártok működésének és gazdálkodásának szabályozottságát támogatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb öntesztje, amely elérhető a szervezet honlapján. A teszt a költségvetési támogatásban részesülő pártok számára már 2019-től rendelkezésre áll.

    A teszt kitöltésével az érintett pártokat irányító tisztségviselők képet kaphatnak arról, hogy a jogszabályi előírásokkal összhangban alakították-e ki a gazdálkodás feltételeit, maradéktalanul ellátják-e a törvényes gazdálkodással és beszámolással összefüggő feladataikat – közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.


    A közlemény szerint az ÁSZ eközben értékeli is az érintett szervezetek gazdálkodását, mintegy 180 rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő párt ellenőrzése jelenleg is folyamatban van. A cél annak megállapítása, hogy ezek pártok eleget tettek-e a párttörvényben előírt pénzügyi kimutatás-készítési és közzétételi kötelezettségüknek – írták.


    Hozzátették, mivel a rájuk vonatkozó előírások és feltételek teljesítése esetén ezek a pártok is állíthatnak országos listát, illetve jelölteket az országgyűlési választásokon, alapvető jelentősége van annak, hogy a működésük és gazdálkodásuk törvényessége biztosított legyen.