Mindent tudó elegancia

Jöjjön a karácsonyi vásárlási hajrában még egy Casio G-Shock GWN-Q1000-1AER GULFMASTER teszt – hátha nincs még meg minden ajándék – NEKEM.  😉

Majdnem pontosan egy esztendeje történt, hogy (ismét) elsétáltam One On One Kommunikációs ügynökséghez, ahol kezembe nyomtak egy vadonatúj Casio G-Shock GWN-Q1000-1AER GULFMASTER  férfi karórát.
Az, hogy akkor és ott szó szerint vadonatúj onnan volt tudható, hogy az alábbi videóban látotthoz hasonlóan ezen a kronométeren is ott voltak még a védőfóliák a csaton.

Sőt, még magát az  óraházat is védte egy fólia.
Korábban azért nem hoztam el magammal fémszíjas órákat, mert úgy gondoltam/gondolom, nem tesz jót, a csatnak, valamint a fém „övszerkezetnek”, ha az órások két-háromhetente épp az aktuális tesztelő csuklójára igazítják azt.

Ezúttal is csak itthon tudatosodott bennem, hogy egy ilyen (Pontosabban csak hasonló!) eszközzel van dolgom – mert az átvételkor csak a számlapot lestem a dobozba belekukkantva  laugh
Az órát itthon a dobozból kivéve már akkor feltűnt a súlya, amikor a fóliákat kezdtem eltávolítani, illetve a műanyag csat/zárszerkezet működését vizsgálgattam.
És itt a hasonlóság, ugyanis a GULFMASTER szíja és csatja a fentebb említett fém szíjazással megegyező, biztonsági „békazáras” megoldású.
Az elegáns időmérő nehezebb, mint a szívemhez oly közel álló G-Shock sorozat.
Ezen mondjuk azért lepődtem meg egy picit, mert a  szerkezet egy masszív, testes, de műanyag házban van elrejtve.

Na de, mit is tud a kicsike?

„Há’ mutassa a időt, meg a dátumot. He!” – írhatnám, ha akkora tapló lennék, mint amekkora vagyok. wink
És, egyébként tényleg mutatja a dátumot, meg az időt.
Ráadásul nem is akárhogyan, ugyanis rádiójel-vezérléssel állítja be saját magának a pontosságot a kronométer.
Mindezt úgy, hogy a föld hat pontján található adótornyok által kibocsátott jeleket veszi és azokhoz igazítja a dátumot/pontos időt.
A jeleket veheti automatikusan, vagy kézi vezérkéssel a GWN-Q1000-1AER GULFMASTER.
Automata állásban egy nap maximum hat alkalommal csekkolja a jeleket, míg kézi vezérlésnél korlátlanul kapcsolódhatunk a rádióvezérlés hullámaihoz.
Ha mindezt figyelembe vesszük, nem is csodálkozhatunk azon, hogy az óra már az első kézbevételkor is pontosan járt.

Oké, és mit tud még ezen kívül?

  • Fényenergiával működő óraszerkezet
    Ha valami eszement baromságot akarnánk írni, akkor csak annyit jegyeznénk meg, hogy a GULFMASTER egy igazi fényevő
    És nem is járnánk messze a valóságtól,  mivel az óra kizárólag a napelemek által biztosított energiát hasznosítja a működéshez.
    Ennek értelmében SOHA nem kell elemet/akkumulátort cserélni, viszont érdemes időnként kimenni vele a fénybe.
    Figyelmeztetés:
    Sötétzárkában élő foglyoknak nem ajánlott az óra viselése!  wink
    + Hasznos, környezetbarát, energiatakarékos.
  • Zafír kristályüveg
    Erről az üvegről írhatnánk akár ódákat is – ha tudnánk.
    A lényeg azonban annyi, hogy nagy szilárdságú és keménységű, így ellenáll a nyomásnak, illetve a sérüléseknek.
    + Évek óta használok G-Shock órákat és nagy öröm számomra, hogy az üvegükön ennek semmi nyoma nincs.
  • Extrém vízállóság
    A gyártó adatai szerint a GWN-Q1000-1AER 200 méterig vízálló
    + Ezt csak elfogadni tudom, mert a kádam sajna nincs ilyen mély és az egyébként rendszeresen búvárkodó tesómék  sem mennek mostanában a víz alá. wink
  • Mélységmérő
    A mélységmérő segítségével a merülési mélység és a merülési idő egyaránt mérhető.
    A mérési adatok ebben a funkcióban automatikusan mentésre kerülnek
    A mélységmérő használatával egy időben az iránymérés és a hőmérő egyaránt indítható.
    + Én ugyan nem búvárkodom – sajnos (még?) -, de mindenképpen hasznos funkciónak mondják a hozzáértők.
  • Világidő
    Nincs mit túlmagyarázni
    Az előre megadott városkódok segítségével pillanatok alatt ellenőrizhetjük, melyik területen hány óra van éppen.
    + …  wink
  • Légnyomásmérő
    Az óra a légnyomást egy beépített szenzor segítségével méri és hektopascal, vagy  higany inch mértékegységben – grafikonon is – jeleníti meg.
    A grafikus megjelenítéssel – és némi ismerettel – az időjárási eseményeket is előre tudhatjuk:
    Természetesen a légnyomásmérést is automatizálhatjuk a karórán. Ilyenkor 30 percenkénti, vagy 2 óránkénti mérési ciklust tudunk megadni.
    A légnyomásváltozás indikátor segítségével a nagyobb mértékű légnyomás-változásokat hang- és fényjelzés figyelmezteti az óra tulajdonosát a hirtelen változásokra.
    És mindezek felett a mért adatok természetesen akár el is tárolhatóak az óra memóriájában.
    + Egyrészt tényleg hasznos – mert láttam a közeledő szélvihar előtti „lukat” a légnyomásban – másrészt jól néz ki a grafikai megjelenítés.
  • Magasságmérő
    Az óra magasságmérője a légnyomásmérőn alapul.
    A beépített szenzor a légnyomás adataiból,az ISA szabványnak megfelelően számol magasságot.
    A még pontosabb mérés érdekében megadható egy referencia magassági érték. Ilyenkor ezt a számot számolja alapnak a szerkezet.
    A mért adatokat természetesen szintén tárolhatjuk a memóriában.
    + Számomra lenyűgöző volt, hogy már azt is jelezte az óra, amikor a békásmegyeri lakótelep egyik lépcsőházában fellifteztem a tizedikre…
  • Hőmérő
    Természetesen kapott az óra egy beépített hőmérsékletérzékelő szenzort is.
    A hőmérőt egy huzamban egy órán át használhatjuk. A 60 perc elteltével automatikusan visszaáll az idő mutatására a számlap/szerkezet. Persze, bármikor csekkolhatjuk rövid idő alatt is az aktuális hőmérsékletét környezetünknek (legyen az épp a levegő,vagy a víz…).
    A mérés során az első három percben öt másodpercenként csekkol a szenzor, majd  két percenként folytatódik a mérés.
    A mért adatokat 0.1 Celsius, vagy 0.2 Fahrenheit fokban adja meg a G-Shock GWN-Q1000-1AER.
    Igen, a hőmérsékleti adatok is menthetőek a későbbi visszanézés érdekében.
    + Röviden annyi elég, hogy jó és hasznos – akár a mindennapokban is.
  • Iránytű
    A beépített irányszenzor segítségével az óra megkeresi a mágneses északi sarkot és annak alapján jeleníti meg a 16 égtáj megnevezésének egyikét.
    Az iránytű funkciót egy percen át használhatjuk egy alkalommal.
    Ekkor másodpercenként méri a mágneses északot és a mérési adatoknak megfelelően jeleníti meg az égtájat.
    Természetesen az aktuális időre való visszaváltást követően újra aktivizálhatjuk az iránytűt a karórán.
    + Szeretek kirándulni, imádom a tavaszi, nyári, őszi, téli erdőket járni.
    És bizony az óra akkor is mutatja a pontos irányt, amikor esetleg a mobil applikáció már feladta a térerő hiányában.
  • Holdfázis – Árapály grafikon
    Az árapály/holdfázis üzemmódban a helyi idő városának területére érvényes adatokat jeleníti meg az óra.
    + Oké.. wink
  • Napkelte – napnyugta funkció
    Ebben a funkcióban az aktuális város területének napkelte/napnyugta időpontja mellett pillanatok alatt csekkolhatjuk, hogy a Föld különböző területein mikor kel, vagy nyugszik a nap.
    + Rendszeresen szoktunk forgatni. Ilyenkor nem mindegy, hogy mikor tűnik el a nap a horizonton, tehát számomra ez egy nagyon hasznos és fontos funkció.
  • Automata LED világítás
    A funkció lényege, hogy az órán a háttérvilágítás anélkül bekapcsol, hogy megnyomnánk a világítást aktivizáló gombot mindannyiszor, akárhányszor csak rápillantunk az időmérőre.
    Ehhez elég aktiválnunk az automata LED világítást és ha a testünk elé emeljük a csuklónkat, a világítás a G-szenzor adatait használva bekapcsol.
    + A saját óráim közül az egyik G-Shock is tudja ezt a megoldást. IMÁDOM!!!

A stopper, a visszaszámláló, vagy ébresztés funkció annyira nem új – vagy különleges – a G-Shock sorozatban, hogy arról beszélni sem érdemes.
Illetve mégis, hiszen az ébresztő funkcióban 5 különböző riasztási időt adhatunk meg egyszerre.

Összességében egy nagyon szép, okos, érdekes, praktikus és rendkívül szerethető, elegáns időmérőt ismertem meg a Casio G-Shock GWN-Q1000-1AER GULFMASTER-ben.
Csak azt sajnálom, hogy piszkafa csuklóvastagságom miatt kizárólag zsebóraként hordhattam a kicsikét, így irigyeim, ellenségeim, vagy ostoba ismerőseim nem tehették fel a kérdést, hogy; „Má’ megin’ milyen óra van rajtad?!”
Mert, olyan jó lett volna válaszolni, hogy; „ZSENIÁLIS bszdmg!”

 

 

http://tesztalelkemindennek.hu/2017/12/22/tenda-lelke-mindennek-halozatnak-meg-az-ac9-wireless-ac1200-router/