Ninden hegyes-erős paprika vetőmag megfelelt a követelményeknek

    A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei hegyes-erős paprikák vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta program legújabb tesztjén, minden követelménynek megfelelt mind a 12 termék – közölte a Nébih kedden.

    A Szupermenta a legutóbbi tesztje során összesen 12 kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgált meg, melyek között négy csávázott és hét hibrid szerepelt. Származásukat tekintve kilenc hazai, három pedig külföldi volt – írták.


    A vetőmagoknál a Nébih szakemberei elsősorban a legfőbb minőségi mutatókat: a csírázóképességet, valamint a tisztaságot vizsgálták meg. Ellenőrizték továbbá a tételek idegenmag-tartalmát is, azaz hogy található-e bennük idegen, paprikától eltérő fajú mag. Az eredmények szerint a vonatkozó határértékeknek minden egyes termék megfelelt.


    A kedveltségi vizsgálaton olyan fontos szempontok alapján értékelték a termékeket, mint a csomagoláson feltüntetett információk, valamint a felhasználási utasítás megléte és érthetősége. Emellett a hivatal szakértői pontozással értékelték a legfontosabb minőségi mutatók: a csírázóképesség és a tisztaság laboratóriumi vizsgálatainak eredményeit. A végső rangsor a kedveltségi és a hatósági vizsgálat összesített eredményei alapján született meg, a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Kapcsolódó tartalmaink