Lehet egy lámpával kevesebb! – XPG Summoner RGB gaming keyboard

Néhány hete érkezett hozzánk próbára az XPG Summoner gamer billentyűzet.

Akkor készítetünk egy felvétel a bénácska kicsomagolásról, hozzá nem értésről – amit csak jóval később tettünk közre.

Mára mindennapos bevetésen van a zseniális kiegészítő.

Ezúttal nem kertelünk, azonnal a közepébe csapunk.

Igen, továbbra sem a játéké a főszerep a teszt a lelke mindennek irodájában.
A mai főhős azonban nagyon gyorsan bejátszotta magát a mindennapi munkába.

Nem csoda, hisz’ remekül teszi a dolgát.
A gombok ellenállása maximálisan ideális!
Nem kell túl nagy erőt kifejtenünk, hogy tegyék a dolgukat, de az sem fordulhat elő, hogy apróbb érintésre reagáljanak.

Az, hogy a hangot egyetlen gombnyomással tudjuk be/ki kapcsolni hatalmas segítség a videószerkesztések, vagy a zenehallgatás közben (is.)
És szintén ugyanilyen könnyítés a felhasználó számára a kis “görgő” a klaviatura jobb felső részénél, amivel a nagerőt tudjuk – egy ujjal – beállítani.

Igen!
Igen, jól tudjuk, hogy ezekkel a funkciókkal több gamer billentyűzet is rendelkezik, ám az XPG Summoner esetében nagyon tudatosan lett kialakítva a két funkcióvezérlő.

Ha már a funkciók vezérlésénél tartunk…

Szintén, igen!
Igen, ennél a modellnél is vörösre tudjuk cserélni a legfontosabb gamer parancsokra szolgáló gombokat.
Ráadásul a billentyűzet gyári dobozában kapunk egy kis “csipeszt” is, hogy ne kelljen késsel/bicskával/ollóval/bármivel kifeszegetnünk az eredeti fekete színű gombokat a cserekor.

Jajj, a gombok!

Majdnem elfelejtettük megemlíteni, hogy a billenytúk közötti – az alap klaviatúráknál kissé nagyobb – távolság is egíti a felhasználót, hogy a lehető legkisebb gombtévesztéssel tegye a dolgát (dolgozzon, játszon).

Igen!
Igen, természetes, hogy a gonbok háttérvilágítással is bírnak.
Ez a világítás azonban nem “csak” az a szolíd fény, hanem olyan szépen és erősen ontja a színskálát a klaviatura, hogy az iróasztalon eddig használt TT-DL13 asztali lámpa át is került a másik szobába – mivel nincs rá szükség a munkánál.
Az, hogy a billentyűzet fénye erősebb, annak is köszönhető, hogy a fentebb már röviden “kivesézett” gombok magasabban állnak ki a klaviatura házából, így bőven maradt hely, hogy a színek teljesen körben törjenek ki alóluk.

Azt pesze nem is kellene mondanunk/leírnunk, hogy az RGB világítás hét különböző módon állítható.

És, ha ennyi még nem lett volna elég ahhoz, hogy ne is akarjuk visszadni, a gamer billentyúzethez tartozik még gyárilag egy párnázott csuklótámasz is, amit egyszerűen tudunk “csatlakoztatni” a klaviaturához.
Csak össze kell tolnunk a két részt és azok mágnesesen csatlakoznak egymáshoz.

Ja!
A gép(ek)hez a szokásos, erősebb – szövetborítású – kábel és USB segítségével csatlakoztatható.
A fentebbi videóban is látható, hogy a kábel két részre válik és két USB-s fejjel bír…

„De, miéLt?” – kérdezhetné például debil Ábel abból a rettenetes reklámból.

Nos, ha a gemer gépünkhöz csatlakoztatnánk az XPG Summoner RGB billentyúzetet, akkor bizony mindkét “USB fejet” használnunk kell ahhoz, hogy a klaviatura valamennyi funkciója gyorsan és pontosan működjön.
Ráadásul arra is találtak megoldást a gamer billentyűzet tervezői, hogy akkor is legyen hova csatlakoztatni az egeret, ha a gépen épp’ elfogytak volna az USB portok.
A klaviatura felső részére – a korábban már említett hagvezérlők közelébe – tettek egy USB csatlakozót a gamer egerünk számára.

Nagyon felhasználóbarát, kényelmes munkaeszközt/játszópajtit ismerhettünk meg a néhány hetes teszt során a XPG Summoner RGB gaming keyboardban.

Maradhat!
Maradhat?