Insignia fájdalom

Idén tavasszal lesz két esztendeje, hogy bemutatkozott a hazai szaksajtónak a teljesen megújult Opel Insignia. Itt kell megjegyezni, hogy hamarosan érkezik a modellfrissítés.

Az akkori bemutató többünkben mély nyomot hagyot.
Sajnos nem csupán az autó szépsége, nagyszerűsége okán, hanem azért is, mert akkor hagyott itt bennünket végleg Gara Peti barátunk/kollégánk.

🙁

Be kell vallanom, számomra azóta is mindig Peti jut eszembe, amikor egy Insigniát látok, próbálok.

Igen, próbálok, mivel a volt szerencsénk a „csatahajó” több motor- és váltóváltozatát, illetve felszereltségi szintjét is egy-egy hétig gyűrni az elmúlt másfél év során.

Az Opel Insignia az első bemutatkozása óta nagy kedvenc.

Nagy kedvenc, mert igen eltalált, elegáns, formavilága, valamint átlátható, kényelmes beltere igazi nyugalmat sugároz. Még akkor is, ha egy-egy erőforrás/felszereltség (OPC/OPC Line) igazi vadállatá képes változni.

Már az első Insigniáknál is megfogott a futómű, amit az azóta érkezett frissítések során tovább tudtak fejleszteni az Opel mérnökei.
Szerintem „kellően feszes”, de nem rázza ki az ember vesekövét egy-egy kátyúnál, bukkanónál sem.

Persze, ehhez minden bizonnyal kellenek a nagyon kényelmes (Még az alapfelszereltségben is!) ülések. Az, hogy a sportosabb OPC/OPC Line változatokban már szinte „sportfotelbe” huppanva terelgethetjük a gépet, csak hab a tortán.

Februárban érkezett hozzánk az Exclusive kivitel, ami leginkább a tulajdonképpen pontosan meg nem határozható különleges fényezésével hívta fel a figyelmet magára.

Nem volt olyan pillanat, hogy ne kapták volna fel az emberek a fejüket, amerre gurultunk a szépséggel. Nem egyszer esett meg, hogy a leparkolt autóhoz visszaérve azt láttam, épp’ fotózza azt valaki.

Mondjuk, én is azzal kezdtem a próbát, hogy még a mosóban készítettem egy gyors képet a szépségről.

Szóval, nem mondhatjuk a szépségre, hogy a kutyát se érdekli.

Aztán, persze nem hagyhattam ki azt sem, hogy a CAT S60 hőkamerás mobiltelefon is megörökítse – többek között az ülésfűtést is…

Tényleg!

Ülésfűtés.
Az Opelekben (Nem csupán az Insigniában!) nagyon jól működik az ülés-, illetve a kormányfűtés.
Több modell is télen jutott el hozzánk és mindig azt tapasztaltam, hogy nagyon hamar és kellő intenzitással dolgoznak az ülésekben, illetve a kormánykerékben elhelyezett fűtőszálak.
Utóbbiban legalább annyira „durván és gyorsan”, akár az Africa Twin markolatában… 🙂
És, ez jó!

De a hőkamera azt is megörökítette, hogyan dolgozik a reggeli fagyban a szélvédőfűtés – elől, hátul…

…Jelentem, nagyon jól és gyorsan.

Szóval, lehetne még magyarázni, de felesleges!

Az Insignia tökéletes!

De, a fájdalom örökre megmarad…

Egyrészt, Gara Peti miatt, másrészt pedig azért, mert egy-egy tesztautót maximum egy hétig gyűrhetünk.
És nagyon fáj visszaadni…

Reméljük, hamar elszalad az idő a következő próbáig!

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!

https://tesztalelkemindennek.hu/2019/03/06/otosre-vizsgazott-a-teszteken-a-terraco/