Folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését a Volánbusz

    A Volánbusz péntekig a főváros vonzáskörzetében folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését.

    A társaság kedden az MTI-nek eljuttatott közleményben azzal indokolta a tesztelést, hogy az utasok kiszolgálása mellett arra is törekszik, hogy a belföldi gyártókkal együttműködve hozzájáruljon új típusok fejlesztéséhez és költséghatékony üzemeltetéséhez. A csaknem 6 ezer darabos állományuk harmada már most is Kravtex-gyártmány, és mivel elégedettek velük, szeretnének újabbakat beszerezni.


    A “Credobus Econell 12 Next” buszokat augusztus végén mutatták be Budapesten, majd szeptemberben Győrben tesztelték, most pedig a gödöllői és a veresegyházi vonalakon próbálhatják ki az érdeklődők a korszerű, környezetkímélő járműveket. Az utazáshoz tesztautóbusz-menetjegy vagy bérlet kell, a menetrendet a Volánbusz honlapján tették közzé.


    A Kravtex-Kühne korábbi közleménye szerint Credobus Econell 12 Next buszoknak elektromos változata is lesz, a prototípus várhatóan 2023 második felében készül el. Az elektromos buszok fejlesztésére 700 millió forintot fordítottak önerőből, és további 400 millió forintot kaptak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól.


    Nyilvános beszámolója szerint a győri Kravtex 2020-ban 10 milliárd forintot meghaladó, 2021-ben majdnem 31 milliárd forint árbevétellel zárt, túlnyomórészt belföldi megrendelésekből. Adózott eredménye közben 3 milliárd forintról 8,8 milliárd forintra nőtt. A mosonmagyaróvári Kühne 5,9 milliárd forintos, majd 6,2 milliárd forintos forgalommal zárt. Nyeresége 1,7 milliárd forint, illetve csaknem 1,3 milliárd forint lett az elmúlt 2 évben.

Ajánlott cikkek