Elméleti és fizikai tesztek várnak Kulcsár Katalinékra

Kulcsár Katalin játékvezető napra lebontott edzésterv alapján készül a nyári, franciaországi női labdarúgó-világbajnokságra.

    A 34 éves bíró szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta, decemberben Dohában, a klubvilágbajnokság helyszínén már részt vettek egy továbbképzésen, és a június 7-én kezdődő világbajnokság előtt még két szeminárium vár rájuk fizikai és elméleti tesztekkel.
 

   „A nemzetközi szövetség napra lebontott edzéstervet biztosít számukra, ezt kell követnünk. Most a videobíró tesztelése zajlik, a használatáról márciusban döntenek” – mondta.
 

   Kulcsár a 2015-ös torna után másodszor tevékenykedhet női vb-n. Európa-bajnokságon ugyancsak kétszer szerepelt (2013, 2017), 2016-ben pedig ő dirigálta a női Bajnokok Ligája-döntőt, majd a világ legjobb női játékvezetőjének választották.
  

  A franciaországi torna kapcsán kijelentette, különösen nagy öröm számára, hogy Török Katalin személyében első alkalommal egy magyar asszisztens is szerephez jut a világ legjobbjai között, hiszen a labdarúgókhoz hasonlóan az ő pályafutásukban is a vb-részvétel a csúcs.
 

   A bíró elárulta, sosem úgy gondolkodik, hány mérkőzés várhat rá egy nagy nemzetközi tornán, mert ezt nem is tudhatja előre, inkább az a célja, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa azokon a mérkőzéseken, amelyeken szerephez jut.
 

   Felidézte, hogy nagyjából húsz évvel ezelőtt, amikor a karrierjét kezdte, igazán kuriózumnak számítottak a női játékvezetők.
 

   „Akkor még nem volt lehetősége egy kislánynak, hogy futballozzon. Ma bárhol lehet a labdát rúgni, akkor viszont ez volt az egyetlen lehetőség, hogy a labdarúgópályán legyek, és ne a lelátóról vagy a televízión keresztül nézzem a mérkőzéseket” – magyarázta.
 

   Tapasztalatai szerint a hazai férfimérkőzéseken már hozzászoktak a női játékvezetők közreműködéséhez, és a sportág női változata is egyre népszerűbb.
 

   „Az idei év a női labdarúgás szempontjából is fontos, hiszen tavasszal a Groupama Arénában rendezik a BL-döntőt, ez nagy lökést adhat idehaza a szakágnak” – vélekedett Kulcsár, aki kilenc év alatt jutott el az európai elitbe.
  

Az szinte biztos, hogy a budapesti mérkőzést nem ő vezeti majd, mert egyrészt 2016-ban ő dirigálta a Bajnokok Ligája fináléját, másrészt van egy íratlan szabály, miszerint nem szokták olyan bírónak adni a döntőt, akinek az országában rendezik azt.

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!