Élesben tesztelnek – Elindult a Hosszú Menetelés-8

    Felbocsátották első útjára Kína legújabb, Hosszú Menetelés-8 típusú hordozórakétáját kedden a dél-kínai Hajnanon található Vencsang kilövőbázisról – adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

    A kétfokozatú, két gyorsítórakétával rendelkező Hosszú Menetelés-8 rövid idő alatt elkészíthető, ezért kereskedelmi felhasználásra is versenyképes hordozórakétának számít. Kedden, helyi idő szerint röviddel dél után öt műholddal a fedélzetén indították útnak.


    A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) becslése szerint a rakéta évi 10 és 20 közötti felbocsátást követően léphet majd piacra.


    Lung Lö-hao, a Kínai Hordozóeszköz Technológiai Akadémia vezető hordozórakéta-tervezője egy 2018-ban, az északkelet-kínai Harbinban megrendezett űrkutatási konferencián elmondta: a várakozások szerint a Hosszú Menetelés-8 típusú rakéták első fokozata és gyorsítórakétái újbóli felhasználásra lesznek alkalmasak függőleges landolást követően. A rakétasorozat része Kína azon igyekezetének, hogy többször használható űrjárműveket fejlesszen ki – idézte Lungot a CGTN.


    A kínai űrprogram idén több mérföldkőnek számító eredményt ért el. A Csang’o-5 űrszonda alig egy héttel ezelőtt tért vissza a Földre a Holdon gyűjtött kőzetmintáival. Júliusban pedig Kína elindította legelső önálló expedícióját a Marsra. A kínai kormányzat további űrkutatási tervei között szerepel aszteroidák vizsgálata, a Jupiter rendszerének feltérképezése, valamint egy űrállomás kiépítése is. A háromfős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, május elején tesztelték azt az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.