Éles tesztútként is üzemel majd az M76-os

A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő első, közel 6 kilométeres szakasz elkészültével közelebb kerül megvalósításához az a kormányzati cél, hogy minden településről 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön Balatonszentgyörgyön.

Az M76-os a hazai kutatás-fejlesztés és innováció egyik legjelentősebb beruházása, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya még jobb hasznosításához is hozzájárul. A 45 milliárdos ZalaZONE mellett ugyanis a leendő autóút részben „okosútként” tesztkörnyezetet biztosít majd a közúti közlekedésben.

Fenékpuszta és Sármellék között 11 kilométernyi gyorsforgalmi út épül pihenőhellyel, illetve külön bekötésekkel a sármelléki repülőtér, valamint Keszthely irányába, de kerékpárút is készül ezzel párhuzamosan. A Sármelléktől Zalaegerszeg keleti részéig vezető 23,5 kilométeren belül lesz a 11 kilométeres speciális tesztszakasz, ahol 5G-s mobilhálózatot, mobil terelőfalakat, az úttest automatikus jégtelenítését is megvalósítják az önvezető és elektromos autók közúti vizsgálata érdekében.


    Zalaegerszeg keleti és északi oldala között 9,2 kilométeren folytatódik majd az M76-os, ami közvetlen kapcsolatot nyújt majd a tesztpályához, a leendő kamionterminálhoz és logisztikai központhoz, tehermentesítve ezzel a város közlekedését is.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/10/22/atadtak-az-m76-os-autout-elso-szakaszat/