Black Friday előtt teszteljünk!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kipróbálás és igazolás nélkül az intuíció önmagában nem elegendő az igazsághoz.”

Bertrand Russell, angol matematikus, filozófus és szociológus

A vásárlók évről évre egyre többet költenek a Black Friday akciókhoz kötődő vásárlások során. Tavaly például 43 százalékos volt a növekedés az előző évi Fekete Péntekhez képest az egyik legnagyobb hazai webáruházban. A webshopoknak ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az infrastruktúra bírja a megnövekedett érdeklődést. A Micro Focus szakértői összefoglalják, hogyan lehet felkészülni arra, hogy az ügyfelek a lehető legjobb, zökkenőmentes kiszolgálásban részesüljenek a nagy napon.

A Black Friday Magyarországon is évről évre egyre jelentősebb, amit a legnagyobb kereskedők adatai is alátámasztanak. Az Extreme Digital adatai szerint például a 2020-as Fekete Pénteken 46 százalékkal több pénzt költöttek és 43 százalékkal több rendelést adtak le a magyar vásárlók, mint egy évvel korábban. A vásárlók száma 16 százalékkal, a kosárérték pedig durván a harmadával volt magasabb, mint 2019-ben. Az eMAG-tól pedig összesen 6,9 milliárd forint értékben vásároltak 293 314 darab terméket a tavalyi Black Friday-en.

Felkészülni a várhatóra és a váratlanra

A megnövekedett érdeklődésre érdemes előzetesen felkészülni, hiszen ilyenkor az oldalletöltések és tranzakciók száma a megszokott többszörösére nő, ami extra terheléssel jár. Az infrastruktúrának bírnia kell a strapát, hogy a webshopok a sűrű napon is gördülékenyen működjenek, hosszas várakozási idők vagy akár ennél komolyabb problémák nélkül.

Ma már hasznos, professzionális teljesítménytesztelő eszközök segítik a szervezeteket abban, hogy egyszerűen megvizsgálják, a weboldalaik és mobilalkalmazásaik is elbírnának-e egy nagyobb terheléssel minden szempontból. Ilyen megoldások találhatók például a Micro Focus LoadRunner termékcsaládjában, amely egy friss jelentésben a piacvezetők között szerepelt.

Mindenre kiterjedő vizsgálat

Az ilyen jellegű eszközökkel nemcsak az extrém időszakokban tesztelhetik platformjaikat a szervezetek, hanem rendszeresen lefuttathatják a szükséges vizsgálatokat is. Létrehozhatnak teszteseket, amelyeket később egyszerűen használhatnak újra meg újra. Így könnyedén megvizsgálhatják, történt-e olyan változás a legutóbbi ellenőrzés óta, ami számottevő változásokhoz vezetne a teljesítményben.

A modern teljesítménytesztelő eszközök képesek teljesen élethűen szimulálni a való világban várható hálózati körülményeket és terheléseket, ezáltal teljesen pontos képet nyújtanak. Ráadásul valós időben érzékelik az offline és online anomáliákat is.

A szervezetek a vizsgálatok végeztével részletes jelentést kapnak, amelyekből azonosíthatják az esetleges problémákat, szűk keresztmetszeteket és azok okait. A fejlett szoftverek, köztük például a Micro Focus megoldásai az ilyen riportok készítéséhez mesterséges intelligenciát és gépi tanulást is alkalmaznak. Ezzel még könnyebbé teszik a tesztek létrehozásának folyamatát, és hasznos plusz információkat biztosítanak a tesztek finomhangolásához.

A teljesítménytesztelő szoftverek a később várható, esetleges problémákat is képesek előre jelezni. Így a szervezetek még a bekövetkezésük előtt megtehetik a szükséges lépéseket, amivel adott esetben jelentős költségeket takaríthatnak meg, és hosszas leállásokat előzhetnek meg. Az eszközök további előnye, hogy a teljesítménnyel foglalkozó szakemberek és a fejlesztők munkájának összehangolásában is segítséget nyújtanak.

Könnyű belevágni

A LoadRunner Cloud segítségével a felhőben is menedzselhetők a teljesítménytesztek, így azok egyszerűen összeállíthatók, futtathatók és skálázhatók anélkül, hogy a szervezeteknek erre külön infrastruktúrát kellene telepíteniük és fenntartaniuk. Ha pedig a vállalatoknak nincs idejük és energiájuk átfogó vizsgálatot készíteni, priorizálhatnak azzal, hogy csak a számukra fontosabb rendszereket ellenőrizik „pay as you need” modellben.