Az év végére elkészül a zalaegerszegi tesztpálya

    Év végére elkészül a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, jövőre vagy legkésőbb két év múlva pedig már a teljes kapacitása le lesz kötve – jelentette be Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

    Az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZONE sorrendben harmadik innovációs napján beszélt arról, hogy az önvezető és elektromos járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya építésével együtt kezdték el fejleszteni a „tudáskörnyezetet” is. Egyetemi és céges kutatóintézetek épületei állnak már és épülnek még a létesítmény környezetében, de az egyelőre üresen álló telkeket is járműfejlesztésben érdekelt világcégeknek értékesítették.


    Palkovics László kifejtette: magán kutatóintézet épült elsőként a tesztpálya mellett, de már a megnyitásakor megtelt bérlőkkel, jelenleg a világ legmodernebb 3D-s szimulátorát is a tesztpálya mellett alakítják ki, de egyetemi előadóterem is létesül. Zalaegerszegen elkezdték a szakképző intézmények teljes átalakítását is.


    A pálya közvetlen környezetében készülnek 2023-tól a legmodernebbnek számító Lynx harcjárművek, amelyhez saját tesztkörnyezetet is kialakítottak már, de ez utóbbi a mezőgazdasági járművek vizsgálatára is alkalmas.


    A zalai megyeszékhelyen kifejezetten fontos szerepet kap a drónokkal együttműködő rendszerek fejlesztése és tesztelése, egy közeli gyümölcsösben már elkezdték kiépíteni a kabin nélküli traktorok és permetező drónok működtetésére épülő kísérleti rendszert – ismertette a miniszter, hangsúlyozva, hogy a zalaegerszegi lehetőségek a világ bármely táján megállnák a helyüket.


    Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpályáért is felelős miniszteri biztosként egyebek mellett arról beszélt, hogy Zalaegerszegen a magyar tudás a magyar mérnökök jóvoltából világszínvonalú fejlesztésekre ad lehetőséget.

    Balaicz Zoltán, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) pedig arról adott tájékoztatást, hogy a tesztpálya az egyetemi és céges kutatási háttérrel gazdasági ökoszisztémaként kapcsolódik össze, amelyben az oktatás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció áll a középpontban.


    Szalay Zsolt, a ZalaZONE kutatási és innovációs vezetője elmondta: a zalaegerszegi tesztpályának kilenc egyedi eleme van, amire digitális infrastruktúra és rendkívül korszerű kommunikációs hálózat épül, továbbá az önvezető földi és légi járművek együttműködését is képesek vizsgálni. Az a cél, hogy Zalaegerszegen a világ legmagasabb hozzáadott értéket teremtő tesztpályáját alakítsák ki.


    A ZalaZONE innovációs napja keretében az idén megalakult Magyarországi Drón Koalíció tevékenységéről, valamint az önvezető rendszerekkel kapcsolatos kutatási eredményekről hallhattak előadásokat a résztvevők, de autonóm autók és drónok gyakorlati bemutatóját is megtekinthették.


    A rendezvény keretében írják alá délután az agráriumot érintő, drónokkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre vonatkozó együttműködési keretmegállapodást a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és a helyi MouldTech Systems Kft. képviselői.