Anyagi segítséget kapnak a tesztek elvégzéséhez az NB I-ben szereplő csapatok

    A Magyar Labdarúgó Szövetség az NB I-ben szereplő csapatokat egyenként tízmillió forinttal segíti annak érdekében, hogy a klubok a bajnokság folytatásakor el tudják végezni a szükséges koronavírus-teszteket.

    Többek között ez olvasható a szervezet kedden megjelent elnökségi határozatában, az MLSZ honlapján.


    A határozat szerint az MLSZ saját tartalékából továbbá négymillió forinttal támogatja a másodosztályú MTK Budapestet, amely a Magyar Kupa elődöntőjében lesz érdekelt. Emellett a női élvonal három, a folytatásban résztvevő csapatának (Ferencváros, MTK Budapest, DVTK) minden teszteléssel kapcsolatos költségét állja.


    A labdarúgó NB I jövő hétvégén a Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel folytatódik, valamint ekkor kerül sor a Magyar Kupa elődöntőinek első felvonására.