A főtesztelő, aki nem érte meg a világpremiert

A héten az egyszermarlattamautot.hu oldalon több cikkben is beszámolunk a Lexus LFA, tíz évvel ezelőtti megszületéséről.

A Lexus LFA fejlesztésének három kulcsembere közül egy sajnos életét vesztette 2010 júniusában. Naruse Hiromu frontálisan ütközött egy szintén tesztpilóták által vezetett BMW prototípussal a Nürburgring közelében, a 410-es főút egyik kanyarjában. A 66 éves tesztpilótát egy 570 lóerős, Nürburgring-csomagos LFA-ban érte a halál.
Naruse 1963 óta dolgozott a Toyotánál, ahol az összes sportos modell fejlesztésében, finomhangolásában fontos szerepet játszott: dolgozott a Sports 800-on, a 2000 GT-n, az AE86-on, a Celicán, a Suprán, az MR2-n, a Lexus IS-en is.

Élete főműve azonban az LFA volt, amelyet saját gyermekének tekintett. Elhivatottságát jól jellemzi ez az idézet: „Amikor az LFA-t Nardóban teszteltük, azt hittem, sosem fogok élve visszatérni Japánba. Az volt a célja ennek a tesztnek, hogy képet kapjunk az autó strapabírásáról, ha tartósan 320 km/h feletti tempóval megyünk vele. Éjszaka futottuk az etapot, ráadásul úgy, hogy nem volt világítása a pályának, és állandóan madarak repültek velem szemben. Elképzeltem, mi történne, ha durrdefektet kapnék… vagy egy madár törné be a szélvédőt.”

A sors furcsa fintora, hogy a legendás főtesztelő egy abszolút banális közúti balesetben vesztette életét.

Hajtogass magadnak Lexus LFA-t >>>