Vinnélek, vinnélek. Csak tudnám, merre vinnélek

Kezdődjön hát az esti mese!

Az úgy történt, hogy idén áprilisban az One On One kommunikációs ügynökségtől érkezett egy sajtóközlemény, miszerint „Vidám színekkel és ultra könnyű tokkal készül a Casio új karórája„.

Ahogy az lenni szokott, az újdonságokból előbb-utóbb érkezik egy-egy tesztpéldány is, de ezúttal csak nem jutott el ebből a sorozatból semmi hozzánk.
Aztán Peti – aki a Casio és a Sencor termékekért felelős az ügynökségnél – azzal hívott, hogy a cserélhető szíjakkal érkező GA-2000 modellt „összeboronálták” a Gorillaz együttessel és a limitált szériából van egy náluk is – odaadja, ha kérem.

Ilyen esetben, csak egyetlen épeszű válasz érkezhet; NANÁ!

És éppen akkor jött a hír, hogy a Gorillaz visszalátogat Magyarországra és újra fellép a Sziget, vagy a Volt, esetleg a Strand Fesztiválon, amikor elmentem a tesztdarabért.

Az első, ami megfogott az órában, az a dizájn.
A második a dobozban található „pótszíj”.
A harmadik pedig a súlya!
Korábban már rácsodálkoztam egy Karbon órára – hogy hihetetlen, mennyire könnyű -, de ez a gorillás szerkezet azt is alulmúlta a mindössze 64 grammnyi súlyával.

Dizájn?
Kezdjük csak a csomagolással, a díszdobozzal!

Pótszíj?
Aha, hisz ennek köszöönhetően egyből „két óránk” van. 🙂

Ha G-Shock, akkor kihagyhatatlan egy-egy koncert vagy fesztivál…
Nem lehetett tehát ezútal sem másként.

Mondhatnám, hogy nagyon vártam a Gorillaz fellépését, de ez ebben a formában nem fedné a valóságot ebben a mesében – mert nem vagyok rajongója a bandának. 😀

Fogtam hát magam, felcsatoltam a bal csuklómra a G-Shock GA2000GZ-3A modellt, a jobb karomra meg mondjuk a GG-B100-1AER karóra került – ha már fentebb körülírtam a súlyával kapcsolatban – és indultam majomkodni a Sziget, vagy a Volt, netán a Strand Fesztiválra. 🙂

Akik ismernek, tudják, hogy évek óta két órát hordok – így nem volt különleges, hogy ezúttal is mindkét karomon landolt egy-egy időmérő.
Két órát hordok egyrészt, mert nem szeretném, ha a jobb csuklóm kirekesztve érezné magát. 🙂
Másrészt, mert így egyik karomon az indulás idejét tudom szemmel kísérni, míg a másikon az érkezést látom pontosan. 🙂
Harmadrészt, azt sem szabad elfelejteni, hogy két karunkhoz hasonlóan a szemünkből is kettő van – miért ne nézhetnénk hát párosával az idő múlását. 🙂
Negyedrészt, a tesztórák többször is párosával, hármasával érkeznek. (Azt meg sem merem említeni, hova csatolom a harmadikat ilyenkor… 😀 😀 😀 ) 🙂
Ötödrészt, ha épp tesztmotoron ülök és nincs kedvem üresbe tenni a váltót egy-egy megállásnál, a bal kézzel kuplungolok, a jobb csuklómon viselt időméérőn nyugodtan csekkolhatom, hány az óra vekker úr. 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=yVzuaeGtlGY

Természetesen ezzel a két óra viseléssel kapcsolatban többször megkaptam már, hogy mit majomkodok.
Mondhatnám, hogy a méltán világhírűtlen és tehetségtelen Tordai István is két órával feszít a plakátokon, akkor Troll aki István (jómagam), miért ne tehetné?!

De, most, komolyan!
Én majomkodok?!
Hát, nem Ti érkeztetek Gorillaz koncertre?!
És nem Ők „gorilláskodnak” a színpadon?!

https://www.youtube.com/watch?v=_fuLdQYWsYI

Én csak „alámerültem” a tömegben és követtem a koncert alatt a percek rohanását…
Merülésemben segített, hogy a 200M/20ATM-ig vízálló jelöléssel ellátott karórák úszásra, snorkelingre, de légzőkészülékkel való búvárkodásra is alkalmasak, a LED világítás pedig sötétben is biztosítja, hogy jól lássuk a számlapot, illetve a mutatók állását.
Nem utolsó sorban a Gorillaz feliratot 😀

Viselése – nem is kell(ene) említeni – nagyon kényelmes.
Már-már észrevétlenül hordható
Csak ne lenne annyira szép, különleges, feltűnő – mégis elegáns.

Nem is maradhattam észrevétlen ezúttal sem.

Ellenben, kimajomkodtam magam ezzel a rövidke, bugyuta mesével, aminek legyen is most, itt a vége!

Ti pedig, nézzétek még meg az alábbi videót, majd lapozzatok a következő oldalra a pontos specifikációk leírásáért.

Ja!

A G-Shock GA2000GZ-3A karórából mindössze három(!) darab érkezett hivatalosan Magyarországra és ezek mindegyike egy világszintű ékszerdobozban érhető el, a 4-es 6-os Mester utcai megállójánál.

Futi-futi!

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!