Robotizált töltő állomást tesztelnek
Autónk megtankolása vagy az akku feltöltése a legtöbbünknek egyszerű feladat. Ám a mozgássérültek, mozgáskorlátozottak vagy idős emberek számára ez komoly kihívást jelenthet.
Éppen ezért a Ford kifejlesztette egy robotizált töltőállomás prototípusát, ami az elektromos autó utasteréből, okostelefonon keresztül kezelhető. 1 A technológia lehetővé teszi, hogy a mozgásukban korlátozott emberek a töltés teljes ideje alatt az autójukban maradhassanak, vagy akár ott is hagyhatják a járművet, amíg a robot elvégzi a feladatot.
Az elektromos járművek egyszerű tölthetősége már eddig is fontos vásárlási szempont volt a mozgáskorlátozott autósok számára. 2 A robotizált állomást a Ford egy kutatási projekt keretében teszteli, aminek célja olyan megoldások kifejlesztése, amelyekkel az elektromos autók emberi beavatkozás nélkül, az önvezető modellek pedig teljesen automatikusan tölthetők fel.
Az első laboratóriumi tesztek után a Ford kutatói most valós helyzetekben próbálják ki a robotizált töltőállomást. Amikor az állomást aktiválják, a töltőpont fedele félrecsúszik, és a töltőkar (egy apró kamera segítségével) kinyúlik az autó töltőnyílása felé. A kísérlet során a vezetők a FordPass alkalmazáson 3 keresztül ellenőrizhetik az akku töltöttségi állapotát. A folyamat végeztével a kar visszahajlik a helyére.
A németországi Dortmund Egyetemen összeállított, egyedi készítésű robotizált töltőállomás a jövőben felszerelhető lesz a mozgássérültek részére fenntartott parkolóhelyeken, illetve a parkolóházakban vagy akár az autósok otthonában is. A technológia abban is segítséget nyújthat, hogy a nagyobb áramerősségű töltés révén jóval rövidebb idő alatt feltöltődjön az akkumulátor.
Idővel a töltés akár teljesen automatikus folyamattá is válhatna, minimális vagy semmiféle beavatkozást nem igényelve a vezető részéről. Az autós egyszerűen csak elküldené a töltőállomásra a járművet, ami az erre szolgáló infrastruktúra segítségével önállóan eljutna oda, majd pedig visszatérne a kiindulási pontra.
Úton az elektromos jövő felé
Ez a projekt hatásosan egészíti ki a Fordnak az elektromosításért végzett elkötelezett munkáját, amelyben a töltőhálózat-működtető IONITY utánkövető projektje hasznos információkkal szolgál majd a jövőbeli fejlesztésekhez.
A Ford azt is vizsgálja, hogyan kombinálható a robotizált feltöltő állomás a tavalyi Müncheni Autókiállításon bemutatott Automatikus Parkolóinassal.
A vállalat gyors ütemben bővülő Blue Oval Feltöltő Hálózata már több mint 300.000 töltőpontot működtet Európa-szerte. A töltőpontok könnyen megtalálhatók és a fizetés egyszerűen megoldható a SYNC 4 4 konnektivitási és szórakoztató rendszer érintőképernyőjén keresztül elérhető Ford Töltési Asszisztens segítségével.
A haszonjárművek üzemeltetői számára a Ford Pro Charging kínál személyre szabott feltöltési megoldásokat, beleértve a töltéshez szükséges hardvert, annak folyamatos karbantartását, illetve vezérlő szoftverét, ezzel is csökkentve az időrabló papírmunka mennyiségét és segítve a feltöltések praktikus ütemezését.
A Ford nemrégiben csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben 27 vállalat írt alá közös petíciót arról, hogy Európában 2035-től minden újonnan eladott személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és arra kérik az EU-t, hogy tűzzön ki konkrét célokat az elektromos járművek európai feltöltő infrastruktúrájának bővítésére, mert így az lépést tudna tartani az elektromos autók gyorsan növekvő arányával.
A vállalat meggyőződése, hogy az egyes államok kormányai, az Európai Unió intézményei, az egész autóipar, az energiaszolgáltatók, a helyi hatóságok és a fogyasztók szempontjainak együttes figyelembe vételével gyorsabban kiépülhet egy átfogó, könnyen elérhető és hatékony feltöltő infrastruktúra – legyen szó akár otthoni, munkahelyi vagy nyilvános töltőpontokról. 5
Idézetek
“A Ford küldetése a mozgás szabadságának biztosítása, miközben egy tankolás vagy feltöltés még ma is komoly problémát jelent jó néhány autós számára. A robotizált töltőállomás néhányuknak kényelmesebbé teszi az életét – mások számára viszont nagyon komoly segítséget jelenthet.”
Birger Fricke, a Ford Európa Kutatási és Innovációs Központjának kutatómérnöke
“Már évek óta nem én tankolom az autómat, mert ez egyre nehezebben megy nekem. A férjem szokta megcsinálni helyettem. A robotizált feltöltő állomás bevezetése sokkal több önállóságot adna.”
Angela Aben, a Ford Európa munkavállalói kommunikációs szakembere, aki motoros kerekesszéket használ, hogy mobilisabb és önállóbb lehessen