Megérkezett az új Abarth 600e, minden idők legnagyobb teljesítményű Abarth modellje, amelyet versenypályán teszteltek, ám vezetésének élményét nap mint nap élvezhetjük
Menetteljesítményre tervezve: az új Abarth 600e külső stílusjegyei
A lehető legnagyobb teljesítmény érdekében az új Abarth 600e egy sor egyedi külső és belső stílusjeggyel rendelkezik. A külső formavilágnál kezdve, a formaterv két alapvető tematikából merített ihletet. Az egyik a múltban gyökerezik, és azt a nagyméretű, brutálisan szögletes első hűtőnyílást értelmezi újra határozottan sportos, érzelmileg telített hatást érve el, amely az Abarth 850 TC modell legjellegzetesebb formai megkülönböztető jegye volt (és amelynek az egyébként becenevét is köszönhette: cassettone, azaz fiókos szekrény.) A másik pedig a videojátékok világa, a digitális tartományok által ihletett, erőteljes grafika, amely tartalmasabbá teszi a szögletes geometriát: ennek döntött vonalai alkotják a légbevezető nyílást takaró rácsozatot. Ugyanez a formai logika és kialakítás jelenik meg a hátsó lökhárítón, ahol hasonló hatást vált ki a szemlélőből.
Az Abarth formatervezői négy elsődleges területet – az első és hátsó lökhárítókat, a légterelőt, valamint a keréktárcsákat – jelölték ki, mint különösen fontos, meghatározó jelentőségű stíluselemet. Elöl a mérnökökkel egyetértésben elnyújtották a sziluettet, kihangsúlyozva az autó „cápaorrát,” eközben javítva a karosszéria aerodinamikai jellemzőit – mindennek eredményeként valósult meg a jellegzetes formavilágú lökhárító, amelyet térbeli Abarth felirat díszít. Az orr megjelenését az ültetett futómű, valamint az elöl 30, hátul 25 mm-rel megnövelt nyomtáv is meghatározza.
A légterelőnek, valamint a lökhárító légkivezető elemeinek a határozottan szögletes formavilága messze túlmutat az esztétikai jellemzőkön: a mérnökök szélcsatornában vizsgálták és tökéletesítették ezeket az idomokat, így optimalizálva az új Abarth 600e teljesítményét. Ami a 20 colos, Diamond Turned könnyűfém keréktárcsákat illeti, a fenséges megjelenésű darabokat látványos dizájn díszíti: az ötküllős keréktárcsában megjelenik a skorpió fullánkjának stilizált alakja, miközben a közöttük nyíló, tágas térben a sportos fékeket, a festett féknyergeket is megcsodálhatjuk. A kerékagy-borítás a központi kerékcsavarok rajzolatából merített ihletet, kialakítása határozottan modern. A villamosított skorpió, amely az Abarth 500e modellen jelent meg először, itt is feltűnik: a sárfogókat díszítő logók és a motorházfedélre illesztett Abarth embléma mellett az imádott skorpió az autó középvonalán is feltűnik, méghozzá az első és hátsó lökhárító, valamint a légterelő szárny fekete felületeibe gravírozott formában. Az Abarth 600e Turismo modell jellegzetességein túl a Scorpionissima limitált kiadás olyan egyedi stíluselemeket vonultat fel, mint a fényes fekete optikai csomag, az egyedi oldalsó matricázás, valamint a színes elülső féknyergek.
Az összhatás — nem csupán szemből, de hátulról is, ahonnan egyedi lámpatestek és kazettás jellegű formavilág köszön ránk — erőteljes személyiséggel vértezi fel a modellt, és határozott benyomást tesz a szemlélőre.
A jármű agresszív jellegét erősítő, fekete külső tükörházak és kilincsek látványosan ellenpontozzák a karosszéria színvilágát. Az Abarth 600e Turismo olyan izgalmas árnyalatokban rendelhető, mint az Acid Green (amely a méreg savasságára emlékeztet), az Antidote White, a Shock Orange vagy a Venom Black. A Scorpionissima limitált kiadás ezzel szemben Acid Green színben vagy az exkluzív Hypnotic Purple fényezéssel elérhető – utóbbit a szúrást követő, hipnotikus hatás ihlette. Az Abarth karosszériaszíneinek adott fantázianevek mind a skorpiócsípés témaköréhez kapcsolódnak, kihangsúlyozva azt a lenyűgöző hatást, amelyet a márka az új skorpiós modellel el szeretne érni.
A belső tér ellenállhatatlan kialakítása
Az új Abarth 600e külső stílusjegyei épp csak kóstolót adnak az új elektromos modell képességeiből. A képet a belső tér tesz teljessé, köszönhetően az Abarth legkiválóbb formatervezői által végzett, ihletett munkának. A sportkormány alsó és felső részén található bőr és Alcantara betétek nem csak még sportosabb megjelenést, de jobb fogást is eredményeznek. A belső térben sötét tónusok uralkodnak: a tetőoszlopok (A, B és C), a tetőkárpit, a tetőkonzol és a burkolatok mind feketék. A sötét színvilágot ugyanakkor színes részletek dobják fel – például a kormánykereket díszítő, egyszerre tetszetős és fenyegető skorpió, vagy a kontrasztos öltések.
Az új Abarth 600e megjelenését olyan lehetőségekkel tehetjük teljességgel egyedivé, mint az opciós ülések, az alumínium pedálburkolatok és lábtámaszok, vagy a Scorpionissima motívummal díszített padlószőnyegek. A sötétített ablaküvegeknek köszönhetően a beltér megőrzi titokzatos, sötét hangulatát. A belső összhatást olyan izgalmas részletek gazdagítják, mint az Abarth küszöbbetétek; a 7 colos, színes TFT műszeregység, amelyet egyedi Abarth grafika díszít; a középkonzoli tároló fedele (amely csak a Scorpionissima limitált kiadáson elérhető, akárcsak a vezető oldali hangulatvilágítás); vagy maga a műszerfalpanel, amely az Abarth 600e Turismo modellen fekete, a Scorpionissimán ellenben matt fekete, rajta fényes fekete felirattal. A két Abarth 600e modellváltozat ülései kis mértékben eltérnek; a két variáns pontosan tükrözi az adott kivitel szellemiségét. A skorpió ikon felhasználásával megalkotott jellegzetes, exkluzív rejtőmintázat, a Scorpionflage díszíti a Scorpionissima modell agresszívabb megjelenésű Sabelt versenyüléseit. Az integrált fejtámasszal szerelt ülések Alcantara kárpitozása perforált, ami a könnyedség és a sportosság hangulatát erősíti. Ezzel szemben az Abarth 600e Turismo integrált fejtámaszos Sabelt üléseit sávozott szövetkárpit borítja. A Scorpionissima limitált kiadás ezen túlmenően fűthető ülésekkel és szélvédővel teszi kényelmesebbé az elindulást a hideg téli reggeleken.
Kívül merész, belül modern
Az Abarth 600e vezetését fejlett vezetőtámogató rendszerek (ADAS) sora teszi kellemesebbé, egyszerűbbé. Mindkét modellben kényelmesebbek a hosszú utazások és a parkolási manőverek, köszönhetően az adaptív sebességtartó automatikának és az elektromos rögzítőféknek. Az Abarth 600e mindkét kiviteléhez rendelhető biztonság csomag, így kellemetlen meglepetésektől mentesen telhetnek az utak. Az Abarth új ékköve a legváltozatosabb szolgáltatásokkal gondoskodik a biztonságos utazásról, a hat légzsáktól és az E-call vészhelyzeti hívórendszertől kezdve a vezető éberségfelügyeleti funkción át az autonóm vészfékezési rendszerig.
A biztonság csomag ezeken felül sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, sávban tartó funkciót, továbbá ISOFIX gyermekülés-rögzítő aljzatot (első utasülésen, valamint a hátsó üléssoron) tartalmaz, hogy mindenki kényelmesen és biztonságosan utazhasson. Mindezeken felül a Scorpionissima kivitel 2. szintű részlegesen önvezető funkcionalitással is rendelkezik. Ez olyan kiegészítő vezetőtámogató funkciókat és rendszereket vonultat fel, mint a sáv középvonalában tartó rendszer, a dugóasszisztens, vagy a 360 fokos parkolóradar, amely a tolatókamerával együtt mesteri manőverezést tesz lehetővé. Ha városban vezetünk, a Scorpionissima rendelkezik városi holttérfigyelő rendszerrel, a szűk utcákon kapóra jöhetnek a motorosan behajtható külső tükrök, illetve mindig hasznos a jelzőtábla-felismerés és az automatikus távfény-szabályozás.
Az Abarth 600e Scorpionissima emellett olyan kényelmi funkciókkal könnyíti meg a mindennapi használatot, mint az érintés nélkül működtethető, motoros csomagtérajtó, a Cargo Flex csomag, vagy a vezeték nélküli okostelefon-töltő rendszer. A technológiai tartalom azonban ezzel még nem ér véget: az Abarth 600e Turismo szériafelszereltségébe USB-A és USB-C töltőportok, tolatószenzor, eső- és szürkület-érzékelő, kulcs nélküli nyitás és indítás, valamint vezeték nélküli CarPlay és Android Auto okostelefon-integráció tartozik.
Abarth 600e infotainment rendszer
Hogy minden helyzetben a lehető legjobb vezetési élményt kínálhassa, az Abarth 600e Turismo 10,25 colos érintőképernyős rádiót, valamint hat hangszórót kínál, míg a Scorpionissima 10,25 colos navigációs képernyővel teszi izgalmasabbá a vezetést. Az Abarth 600e infotainment rendszere pályafelhasználásra optimalizált telemetriai funkcionalitással is rendelkezik. A nyitóoldalról elérhető nagyteljesítmény menüpont alatt több funkció is rendelkezésre áll. A felhasználó megtekintheti a hajtott kerekekre jutó nyomaték pillanatnyi mértékét, hogy az időjárási és útviszonyokhoz igazíthassa a gyorsítást; részletes műszaki információkat jeleníthet meg; illetve előhívhatja a stoppert és a gyorsulási diagramot, amelyek révén valódi autóversenyzőnek érezheti magát. A Scorpionissima változat exkluzív hanggenerátorral is rendelkezik, amely menet közben tetszőlegesen be- vagy kikapcsolható az infotainment rendszer nyitóképernyőjéről. A hangerő sportos vezetésnél nagyobb, állandó sebességű haladás esetén viszont halkabb a rendszer, mivel a vezető kisebb mértékben változtatja a gázpedál állását. Ezen felül teltebb a kipufogóhang: nagy fordulatszámon mélyebb, az utastérben pedig csendesebb, csillapítottabb a hangzás. 80 km/óra sebességtől kezdődően a hangerő egyre csökken, és ahogy tovább gyorsítunk, úgy halkul el, alkalmazkodva a menetviszonyokhoz.
Hogy minden helyzetben az elképzelhető legizgalmasabb vezetési élményt nyújthassa, az Abarth két szinten – Connect ONE és Connect PLUS – kínálja online szórakoztató, kényelmi és biztonsági szolgáltatásait. A fedélzeti rendszerek kezelését hangvezérlés teszi kényelmesebbé, a navigációs rendszer használatát pedig a rendszeres, automatikus térképfrissítés egyszerűsíti le. Az Abarth márka története során az új Abarth 600e fedélzetén kínál először különleges, integrált asszisztenst a ChatGPT generatív mesterséges intelligencia képében. Az új modell a már ismert online szolgáltatásokat kombinálva egyszerre emeli új szintre a jármű funkcionalitását és a szórakoztató rendszereket. Ezzel a technológiával felvértezve a vezető természetes beszédstílusban folytathat párbeszédet a hangvezérelt hangfelismerő asszisztenssel, akitől hasznos tippeket kaphat, vagy információt szerezhet az utazás során felmerülő témákról.
Ezen új funkcionalitás jóvoltából az Abarth a legjobb, legbiztonságosabb felhasználói élményt kínálja, miközben az ügyfelek teljes mértékben biztonságban tudhatják személyes adataikat. Az online szolgáltatások bizonyos funkciók távvezérlését is lehetővé teszik, a központi zár működtetéstől kezdve a világítás és a kürt aktiválásán át az előkondicionálásáig. Szintén a távolból programozható az otthoni töltőboxra csatlakoztatott autó töltése.
Az Abarth 600e tájékoztatást ad az elektromos járművek számára optimális útvonalról, köszönhetően a TomTom támogatásának és az online adatkapcsolatnak. Az ügyfél könnyebben elérheti a célját, elkerülve a sűrű forgalmat vagy a váratlan akadályokat, hátráltató eseményeket. Ezen túlmenően a jármű lehetővé teszi, hogy az ügyfél a fedélzeti képernyőre tükrözze a Free2Move Charge töltő applikáció e-ROUTES funkcionalitását.
Az új Abarth 600 „Temptation” kampánya – LINK
Az új Abarth 600e teljesítményében, sportosságában és menetdinamikájában megtestesülő génjeit és esszenciáját ragadja meg, és ismerteti ironikus, játékos formában a Temptation (Kísértés) című reklámfilm. A reklám az autó szellemiségét ünneplő himnusz. A visszafogottság és a nyers erő felszabadítása közötti választással járó, belső feszültség jelenik meg a filmben, híven tükrözve a márka hagyatékát, és jelenítve meg annak meghatározó jelképeit, így többek között a sebességet és a szenvedélyt.
A szpot békés környezetben kezdődik: egy jellegzetes olasz utcán, ahol az Abarth 600e parkol. Sportos személyisége álló helyzetben is árulkodó. Az autóra felfigyel néhány rendőrtiszt: szemügyre veszik az autót, elismeréssel nyilatkozva annak teljesítményéről és formatervéről. Az Abarth 600e és büszke, higgadt tulajdonosa a mozdulatlanságban is olyan lenyűgöző magabiztosságot sugároz, amelyre csak egy száguldásra és élményekre tervezett autó képes.
Egy ironikus fordulattal az irodisták észreveszik, hogy az Abarth 600e anélkül ragadta meg a figyelmüket, hogy megmozdult volna: az egyetlen dolog, amivel vádolhatnánk, hogy mindig, még álló helyzetben is a teljesítmény nagyszerű szimbólumának számít. A Skorpió ikonikus státuszát a teljesítmény és a visszafogottság egymás mellé rendezése juttatja érvényre és erősíti meg. Erős a kísértés a száguldásra, a reklámfilm humorosan tesz említést arról, hogy az Abarth teljesítménye bármikor felszabadítható, méghozzá a stílus, a sebesség és az irányíthatóság tökéletes harmóniájában.
Stáblista:
- Ügynökség: Migrante
- Kreatív igazgató: Leonardo Ricagni
- Kreatív alelnök: Sol Ricagni
- Senior szövegíró: Federico Russo
- Art direktor: Hilde Capra
- Ügynökségi producer: Pablo Figueroa
- Kreatív: Franco Machado