Színes szélvihar – Thermaltake Massive 20 RGB

Igen sokat dolgozunk laptopon….
Azt már megszoktuk, megszerettük – és aktívan alkalmazzuk is – hogy nagyon hasznos, ha egy-egy „alátét” is kerül az adott tesztkészülék és az asztal közé.

Van, hogy csak „sima, szivacsos”, vagy „rizspárnás” kiegészító segíti kissé megemelni, megdönteni a laptop billentyűzetét.

De – szerencsére – akad olyan is, mint amiról most esik szó, miszerint egy ventillátoros hűtéssel ellátott „ék” kerül a gép alá.

Ék?

Igen, hisz’ egy-egy ilyen kiegészító oldalnézetből ékre hasonlít. (Mondjuk mai főszereplőnk éppen nem annyira… Ellenben a két kis hátsó lábbal ék alakúvá igazítható. Ráadásul ezzel a szellőzés is nagyban megnövelhető.)
Igen, hisz’ ékként emeli meg a rá helyezett laptopot.

És, igen, hisz’ a Thermaltake Massive 20 RGB-hez hasonlító „kütyük” igazi ékként is díszíthetik a dolgozóasztalt – köszönhetően a színes fényárnak.

De ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelő hűtést is biztosít laptopunk számára.

A Thermaltake Massive 20 RGB notebook hűtőpad 19 colos méretű gépre lett maximálisan kialakítva és USB-n keresztül kapja a hűtéshez, illetve az RGB világításhoz szükséges tápot.

Azt ugye mindanunk em kellene, hogy a ventillátor forfulatszáma állítható, így a hűtés intenzitását mi magunk szabhatjuk meg.
Fontos azonban kiemelni, hogy a ventillátor magasabb fordulatszámon sem hangos!

Sokkal érdekesebb és fontosabb, hogy a kiegészító szélén végigfutó RGB LED fénye egyáltalán nem zavaró.
Sotétben sem vakítja el feleslegesen a felhasználó szemét.
Sokkal inkább hangulatfényt biztosít.