Hallásvédelmi programot tesztelnek a zenekari művészek egészségének védelme érdekében

    Hallásvédelmi programot indított a zenekari zenészek egészségének védelmére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a programról Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vasárnap este számolt be a fővárosi Budapest Music Centerben (BMC).

    “Kötelességünk odafigyelni a művészeink egészségének védelmére. A program kifejezetten azt szűri, mely zenészeknek van szükségük olyan védőeszközre, mely nem gátolja őket abban, hogy jól végezzék munkájukat, ugyanakkor meghosszabbíthatja a szakmában tölthető éveik számát” – mondta el ez államtitkár az MTI-nek.


    Azon művészek számára, akiknél felmerül hallásprobléma, a program szakvizsgálatot biztosít. Amennyiben szükséges a védőeszköz, a zenekarok pályázatot nyújthatnak be azok beszerzésére. A kulturális minisztérium idén 20 millió forintot különített el a projektre.


    Fekete Péter elmondta, hogy amennyiben szükséges, a következő évben ismételten rendelkezésre bocsátják az összeget vagy akár meg is emelik.


    A program partnere az Óbudai Danubia Zenekar, vasárnap esti koncertjükön vezette fel az államtitkár a programot egy rövid, a közönség hallását tesztelő játékkal kiegészítve. A zenekar által előadott rövid részletekkel operáló tesztet Bonecz Ervin, az EMMI szakmai munkatársa készítette elő.


    “A játék is jól mutatja, hogy nézőink sem tudják, hogy a folyamatos zajterheléstől (az utca zajától, erős hangoktól) károsodik a fülük és azt sem, hogy létezik olyan védőeszköz, mely mindent átenged, csak a haszontalan, káros frekvenciát szűr meg. Olyan ez, mint egy napszemüveg a fülre” – fejtette ki Fekete Péter.