De, mit tud a sármester

Kedves olvasóink megszokhatták  már, hogy időről-időre érkezik hozzánk egy-egy óra, innen-onnan.

Ezúttal a Casio G-Shock GG-1000GB-1A Mudmaster modell látogatott el hozzánk.

És, már itt, e szösszenet elején le is lőhetjük a címben szereplő sármester „poént”.
„Poén”, így idézőjelben, mert az egyáltalán nem vicc, hogy a Musmaster (nyers fordításban  sármester) sorozattal bátran csúszhatunk, mászhatunk – akár egy Spartan Race megmérettetésen is.

Be kell vallanom, hogy a sorozatra először akkor figyeltem fel, amikor a  G-Shock Hungary facebook  oldalán megláttam az  első „Mud” posztot.
Aztán persze mindenhol rácsodálkoztam a modellre,ahol csak találkoztam vele.

Szerintem nagyon jól néz ki! Robosztus, ám mégis elegánsnak mondható.

Tehát, rácsodálkoztam itt, rácsodálkoztam ott, aztán  megérkezett és amikor kiemeltem a dobozából,akkor hosszú másodperceken át csak tapogattam, simogattam a szíját –  mert első tapintásra nem tudtam eldönteni, hogy „sima műanyag”,vagy esetleg szövet anyagú.
„Természetesen”, tartós,vízálló műanyagból készült – akárcsak az óra tokozása.

A szíjjal való „bíbelődést” követően elkezdtem alaposabban is tanulmányozni az óra számlapját,kezelőszerveit.
Hát, be kell vallani, elsőre nem tűnik egyszerűnek, ám miután rájön az ember, hogy melyik gomb mire való, és melyik kijelzőn mi látható, arra is rájövünk, hogy a Mudmaster modell, a Protrek sorozathoz hasonlóan a túrázóknak is megbízható társa lehet  – akárcsak  az extrém sportok kedvelőinek.

Igen, tudom, hogy most azt várná a kedves olvasó, hogy kicsit alaposabban körbeírjam ezeket a gombokat/kijelzőket!
Jöjjön inkább azonban egy grafika, amely’ mindent megmutat,  amire kíváncsiak lehetünk.
(Számomra ez az útmutatás volt a felvilágosodás – mert ugye az ember nem a használati utasítás alapján ismeri meg az éppen tesztelt kütyüt/órát/stb.-t. Az túl kézenfekvő lenne.)

Casio GG-1000GB-1A üzemmódjai:

Casio GG-1000GB-1A üzemmódjai

Nem mellesleg az óra gombjai  is baromi jól néznek ki. Ráadásul viszonylag nagynak mondhatóak és recézett felületüknek köszönhetően hóban, sárban, vízben is könnyedén kitapinthatóak, benyomhatóak.

No, nézzük, milyen funkciókkal bír a kicsike!

  • Fokozottan sár-, ütés- és rezgésálló tokozás (MUD RESIST)
    Az óra tokozása fokozottan ellenáll az ütésnek és a rázásnak. A tok tervezésekor figyelembe vették, hogy olyan extrém körülmények között is használhassa az óra gombjait, ahol más órák már sérülhetnek ( pl. tengerparton vagy sárban ).
  • Műanyag tokozás
    Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.
  • Műanyagszíj
    Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül.
  • 20 BAR nyomásig fokozottan vízálló 
    Az óra 20 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, sőt vizisportokhoz is használható. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.
  • Compass – Iránytű
    Gombnyomásra az óra másodpercmutatója kis ideig az északi irányt jelzi. A digitális kijelzőn az északi iránytól való eltérés jelenik meg.
  • Thermometer – hőmérő
    Az órába szerelt hőérzékelő akár a levegő, akár a víz hőmérsékletének a meghatározására használható.
    Mérési tartomány : -10 °C-tól 60 °C-ig
    Mérési egység : 0.1 °C
  • 1/100 stopper 1 részidővel
    A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő 24 óra .
  • Visszaszámláló riasztás
    Maximum 1 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez.
  • Világidő
    Városkód alapján az óra automatikusan meghatározza az ottani zónaidőt.
  • 5 egymástól független napi ébresztés ismétléssel
    Az órába 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az óra minden nap, az ébresztési időpont elérésekor, majd utána többszöri ismétléssel jelez.
  • Teljesen automatikus naptár
    Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.
  • Nap neve jelzése
    A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése.
    MON-hétfő, TUE-kedd, WED-szerda, THU-csütörtök, FRI-péntek, SAT-szombat, SUN-vasárnap
  • LED-LIGHT világítás
    Az óra gombnyomásra megvilágítja a kijelzőt.
  • Edzett kristályüveg
    A keményített, edzett kristályüveg kevésbé karcolódik.
  • Pontosság
    Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb mint +/- 15 másodperc havonta.
Alap adatok:
  • Óratok átmérője:  55,3/56,2 mm
  • Vastagság:  17,1 mm
  • Súly:  92 g
  • Szíj bősége:  15,5-23,5 cm
  • Széllessége:  28-22 mm
  • Csatolás típusa:  Standard felcsatolás

Korábban már írtam egy levelet… Úgy érzem, most jött el az ideje, az újabb kívánság megfogalmazásának!  😉

 

http://tesztalelkemindennek.hu/2017/11/28/jatszva-tanultunk-vilag-orszagairol/

http://tesztalelkemindennek.hu/2017/11/29/tokeletes-megoldas-acer-aspire-3-a315-31-p34a/