Állati, hogy a kapukon belül nem lehet kártyával fizetni!

Mivel az elmúlt időszakban is számtalan újítással, jövevénnyel gazdagodott az Állatkert, ráadásul a hétvégén rendezik az Állatkertek Éjszakáját, úgy döntöttünk, meglátogatjuk a Fővárosi Állat- és Növénykertet, egy több órán át tartó teszt erejéig.  😀

Ja, ismét „tesztek a tesztben akció” lett a sétából, mivel a Canon Eos M50 fényképező mellett az Acer Holo 360 kamera, a HTC U12 plus és a CAT S61 telefonok is velünk voltak.
(Ezekről a „kütyükről” hamarosan újabb teszteket olvashattok.)

Mivel élesben akartunk kipróbálni mindent, 11 óra körül érkeztünk az Állatkert főbejáratához.
(Itt kell megjegyezni, hogy a Városligetben bevezetett sarc /fizető parkolás/ annyiban azért mégiscsak nevezhető „emberinek”, hogy akár 4 órányi parkolást is fizethet mobillal az ember /300plusz per óra – a krv anyátokat!/, a máshol megszokott max. három órányival szemben.)

Szép kártyát is elfogadnak a pénztáraknál, illetve ott még akár bankkártyával is letudható a belépő.
A belépő, ami 3000 ft. egy felnőtt részére – ha nem akar a „Hol nem volt park”ba is ellátogatni.
Sokan soknak mondják, mondanák ezt az összeget, azonban igen színes, változatos és informatív program az állatkerti séta!

Az első pozitív meglepetés akkor fogadott, amikor ellátogattam a főbejárat közelében található mellékhelységre, ugyanis nem ült az ajtóban semmilyen „wécésnéni” és nem követelt 200 pénzt a pissantásért cserébe.

Az, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert folyamatosan szépül, fejlődik, megújul, lassan már évtizedek óta közismert. Ez a pozitív átalakulás mindenütt észrevehető, amerre csak sétál a kertben az ember.
Rendezett, utak, felújított házak, kifutók mindenütt.

Sétánk során több ponton is „belefutottunk” különböző etetésekbe. Ezeken a programokon nem csupán „odavetik” az állatok elé a kaját, hanem a gondozók, igen részletes ismertetőt is adnak az adott élőlényről.
Tényleg nagyon informatív, gyermeknek, felnőtnek egyaránt.

Az augusztusi hőségriadó (Tényleg! Milyen meglepő, hogy augusztusban meleg, sőt akár kánikula lehet… :-/ …) közepén sétálva a parkban az ember megszomjazik. Így álltunk be az egyik büfénél a sorba, hogy vásároljunk némi folyadékot.
Meglepő, de csak készpénzzel lehetett fizetni!

A további séta során már nem csupán az állatokat, a növényeket, a parkot figyeltük, hanem a büfélet is, mert érdekelt, lehet-e bárhol is kártyával fizetni.

Sajnos, NEM!

De, miéLt?! – kérdezhetné debil Ábelke is.

Nem értjük, a XXI. század második évtizedének vége felé közeledve, mi lehet az a hatalmas nagy akadály, ami a kártyás fizetési lehetőség útjában áll!
Nem értjük, mivel az egyik üdítőautomata  például képes volt erre…

Azt sem értjük pontosan, hogy miért kell a Sziget Fesztiválhoz hasonló árakkal dolgozniuk a büféseknek!

Nem értjük, mert talán a sok kicsi többre menne.
Egyrészt az árúsítóhelyek is nagyobb forgalmat bonyolíthatnának, emberibb árakkal, másrészt talán a látogatók is gyakrabban keresnék fel az Állatkertet, ha  nem kerülne egy-egy séta több tízezerbe egy átlagos család számára.

És, van még néhány dolog, amit nem értünk!

  • Nem értjük, miért kell a felnőtt látogatók egy részének ordibálva végigvonulniuk a ‘kerten!
  • Nem értjük, miért kell rágyújtani az állatkertben!
  • Nem értjük, hogy ha egy adott épület „kifutó”, állatsimogató, stb.-re több nyelven ki van írva, hogy melyik a be-, és melyik a kijárat, akkor miért nem lehet aszerint sétafikálni!
  • Nem értjük azokat a gyökereket sem, akik nem képesek a szemetet az igen sűrűn megtalálható szemetesekbe helyezni!
  • Mint ahogy nem értjük, hogy miért kell az üvegfalakat ütögetni az állatokat nézve!

Javasolnánk egy gyors iq-teszt kitöltésének bevezetését a belépés előtt!

Akinek negatív, az nézze a városligeti tóban a kacsákat!

A Fővárosi Állat-, és Növénykertben több helyen is kialakítottak például pelenkázót is – így nem kell talán Récsölnek se’ összeszednie a migráncsok után a pelenkát…

A parkot pedig ajánljuk mindenkinek – legalább évente egyszer!

Hétköznap, napközben, vagy épp’ most pénteken este!