Alfától Omegáig

Mozgalmasan indult a július…

Nem csupán azért, mert a fesztivélszezon is ezerrel dübörög, hanem azért is, mert a hónap első hetében több ezer lóerőt hajthattunk – néhány nap alatt…

Az egyik programban az Alfa Romeo csodagépeit próbálhattuk ki a zsámbéki drivingcamp pályán, valamint a környék autóútjain.

Be kell vallanom, hogy fokozott izgalommal érkeztem a programra, mivel alig egy esztendeje már volt szerencsénk versenypályán száguldozni a 4C és a Giulia modellekkel.
A Stelviot és a Giulia Quadrifogliot (leírni is nehéz, nemhogy kimondani) azonban eddig csak statikusan szemlélhettem meg.

A program egy nagyon rövid elméleti bemutatóval kezdődött, majd négy csoportra “osztódtunk” és már huppanhattunk is bele a különböző Alfákba, hogy azokat más-más “pályán” próbálgassuk.

Elsőként a Stelvioval tapasztalhattuk meg, mennyire is megkönnyíti a sofőr életét az elektronika, ha a rántópadon megmozdított autót kell “összeszedni” a vízes gyantán.
Nem gondoltam volna, hogy tényleg annyira gyorsan vissza lehet terelgetni egy ekkora gépet a helyes irányba, ha az épp’ megcsúszott.
Arról nem is beszélve, hogy azért az autó belsejében minden apró részletre figyeltek a tervezők.
Elegáns, kényelmes…

A folytatásban a Giuliaval szlalomozgattunk.
A mostani tapasztalat is megerősített abban, hogy egy nagyon stabil, kényelmes és igen erős kis masinát dobttak össze az olasz mérnökök.


Számunkra a harmadik állomásként jöhetett a száguldozás és a drivingcamp “országúti modulján” repeszthettünk a 4C és a Giulia Quadrifoglio modellekkel.
Érdekes tapasztalás volt, hogy a kis harcias, kétülésest mennyire lehetett követni a nürburgringi körrekorderrel…
A C4-ben kicsit szűk a világ nekem…

…de attől még belegyömöszölném magam akár minden nap.
Főleg a kabrió változatba.  🙂
Quadrifoglio pedig olyan nyugalmat ááraszt, amit csak kevés márka tud.

A végén azért természetesen igazi országúton is kipróbáltuk, és engem speciel meggyőzött, hogy például a Zsámbék környéki fos utakra, vagy az M1-es tankcsapdáinak leküzdésére, tökéletes választás lehet…

Tehát…

https://www.youtube.com/watch?v=JPUtX7Lrm7Y

https://www.youtube.com/watch?v=LyzJwCHzJgU

Az adrenaindús élménynap alatt többször is eszembe jutottak a fentebb “belinkelt” rímek…

…Aztán hazafelé indulva egyből az alábbi nóta szólalt meg a rádióban, amikor behuppantam az aktuális teszautóba…  😀

Így jutottam el hát Alfától Omegáig…

😀  😀  😀