A “világ leghosszabb tesztvezetését” ünnepli a Ford
- A Ford új korszakának kezdetét jelentette a pillanat, amikor a világutazó Lexie Alford és az új tisztán elektromos hajtású Ford Explorer egy legendás Ford modellekből álló konvoj élén áthaladt a rekordnak számító 30.000 kilométeres túra célvonalán
- A Ford azzal ünnepli a “világ leghosszabb tesztvezetését”, hogy megkezdi a tisztán elektromos hajtású Explorer európai forgalmazását; a 15 900 000 Ft-os alapáron15kínált autó vásárlói máris elkezdhetik saját kalandtúráikat tervezgetni
- Az Európában gyártott SUV a kategória egyik legnagyobb, több mint 600 kilométeres hatótávolságát kínálja; egyenáramú töltővel az akkumulátor körülbelül 26 perc alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra
A híres világutazó, Lexie Alford (@LexieLimitless) hivatalos rekordot állított fel azzal, hogy elsőként autózta körül a Földet egy elektromos autóval: az új, tisztán elektromos hajtású Ford Explorerrel. A Ford azzal ünnepelte a Charge Around The Globe túra sikerét, hogy rendelhetővé tette az új Ford Explorert, így a Földet megkerülő EV-t mostantól megvásárolhatják azok, akik készen állnak saját különleges, vagy akár hétköznapi kalandjaikra.
Lexie és az új Ford Explorer egy legendás Fordokból álló konvoj élén hajtott át a nizzai célvonalon, olyan – jelenleg is kapható – modellek társaságában, amelyek megtestesítik a vállalat előremutató terveit és jövőbeli célkitűzéseit.
A Ford szenvedéllyel és érzelmekkel gazdagítja az elektromos autók piacát Európában, ahol éppen elég unalmas autó és SUV van már. Az új Explorer hűen tükrözi a Ford különleges karakterét, ahogy minden egyes autónk ebben a fantasztikus konvojban,” vélekedett Jim Farley, a Ford vezérigazgatója, aki maga is részt vett az ünnepi eseményen. “Büszkén mutatjuk be új elektromos személyautónkat, amelyet kifejezetten az európai utakra és az itteni vásárlók számára terveztünk, és amelyről most bebizonyosodott, hogy a világon bárhová képes elvinni utasait.”
Hat kontinensen átívelő, 27 országot érintő hihetetlen utazása során az Explorer több mint 30.000 kilométert tett meg, méghozzá tisztán elektromos hajtással. Mindeközben megküzdött áramszünetekkel Afrikában, a töltőhálózat hiányával a chilei Atacama sivatagban, az úttalan utakkal, a hegyi hágókkal és a kemény fagyokkal, hogy bebizonyítsa, mire képes egy elektromos autó.
“Lexie utazása valódi teszt volt az új Ford Explorer számára, hiszen az autó nemcsak sokféle időjárási- és útviszonnyal, hanem szinte minden, a töltéssel kapcsolatos helyzettel is szembesült,” nyilatkozta Martin Sander, a Ford Model e Europe vezérigazgatója. Ez az út igazán megtestesítette vállalatunk “can do” (meg tudjuk csinálni) szellemiségét, remek alkalmat nyújtva arra, hogy ne csak magunkat és az autónkat, hanem a világ elektromos autótöltő infrastruktúráját is próbára tegyük. Azzal, hogy az autó ma célba ért, bebizonyítottuk, mi mindent megtehetnek majd az emberek az új, elektromos Ford Explorerrel, és örömmel tölt el minket, hogy vásárlóink ezt hamarosan maguk is megtapasztalhatják.”
Az utazás során Lexie maximálisan kihasználta az autó egyedi funkcióit: az 1,5 literes palackok tárolására is alkalmas MegaConsole központi tárolót, a fűthető és masszázsfunkciót is kínáló vezetőülést, akárcsak a mozgatható érintőképernyős SYNC Move fedélzeti kommunikációs és szórakoztató rendszert 2 – vagyis azokat a megoldásokat, amelyek sok egyéb mellett alapfelszerelésnek számítanak mind az Explorer, mind a Explorer Premium szériákon.
„Lenyűgöző kaland volt, ahol hihetetlen emberekkel találkoztam a világ minden szegletéből, és a volán mögött ülve megismerhettem 27 gyönyörű országot. De ez az út rengeteg különleges kihívást is jelentett,” mondta el Lexie, aki már korábban is rekordot állított fel azzal, hogy a legfiatalabb utazóként bejárta a világ összes országát. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Ford hitt bennem, és engem kért fel a világ körüli útra az elektromos Explorerrel, amely az elmúlt hat hónapban szinte otthonommá vált. Meg akartam dönteni az elektromos autózás eddig lehetségesnek hitt határait, és büszkén mondhatom, hogy sikerült!”
Bármilyen kalandra készen áll
A vadonatúj, elektromos hajtású Explorer a Ford első elektromos személyautója, amelyet Európában fejlesztettek és gyártanak, ötvözve a német mérnöki tudást, az amerikai stílust és azt a lenyűgöző hajtásláncot, amely nulla helyi károsanyag-kibocsátással mozgatja az autót, és akár 602 kilométeres kombinált hatótávolságot biztosít egyetlen feltöltéssel. 3
Az Explorerhez kétféle hajtáslánc választható: az egyik az egymotoros, hátsókerékhajtású (RWD), a másik pedig a kétmotoros, összkerékhajtású (AWD) kivitel. Mindkettőbe ugyanazt a megnövelt kapacitású lítiumion-nikkel-mangán-kobalt (NMC) akkumulátort szerelik, amely a különféle európai éghajlatokon (Skandináviától a Földközi-tenger vidékéig) mindenütt kiváló energiasűrűséget és teljesítményt biztosít. Az egymotoros, hátsókerékhajtású változat 4 később normál kapacitású NMC akkumulátorral is kapható lesz.
Az összkerékhajtású modell akkumulátora körülbelül 26 perc 5 alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra egy 185 kW-os egyenáramú gyorstöltővel. Az Explorer vezetői a FordPass mobilalkalmazás 7 vagy az innovatív Plug & Charge (csatlakoztasd és töltsd) technológia használatával intézhetik majd egyszerűen a feltöltést és a fizetést.
De nem csak a feltöltés gyors és egyszerű, hiszen az Explorer jobban gyorsul, mint a Ford Focus ST: 340 lóerős teljesítményével az összkerékhajtású modell 5,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Ráadásul az Explorer AWD tulajdonosai akár 1200 kilogrammos utánfutót 8 is vontathatnak. Mindehhez az elektromos hajtás sima, zökkenőmentes teljesítményleadása párosul, amit még élvezetesebbé varázsol az autó luxusszínvonalú alapfelszereltsége.
Az Explorer tulajdonosai a 17 literes MegaConsole tárolóval és a biztonságosan zárható My Private Locker titkos rekesszel együtt összesen 470 liter csomagtér-kapacitással számolhatnak9. Emellett minden Explorerhez alapáron jár a SYNC Move 2 csatlakoztatott kommunikációs és információs rendszer, amelynek 14,6 colos érintőképernyője több mint 30 fokos íven állítható felfelé és lefelé.
Ugyancsak szériafelszereltség a kormánykerék és az első ülések fűtése, a vezetőülés masszázsfunkciója és a vezeték nélküli telefontöltés. 10 A legmodernebb dizájnnal megformált kabinban az utasok integrált fejtámlájú sportülésekben élvezhetik a stílusos hangprojektorból áradó zenét, amit a vezeték nélküli Android Auto vagy Apple CarPlay rendszereken át csatlakoztatott eszközeikről játszanak le.11
Az Explorer Premium modellváltozat felszereltségét ezen felül 10 hangszórós B&O hangrendszer egészíti ki, valamint olyan belső világításrendszer, amely még a Lexie utazásával vetekedő kalandtúrákon is inspiráló hangulatot teremt az utastérben. És ha már szóba került a világítás: a magasabb felszereltségű változat fényszóróiban az automatikus magasságszabályozású LED fényszórók helyett Dinamikus Mátrix LED technológia működik, vakításmentes távfénnyel.
Hogy a vásárlás folyamata a lehető legegyszerűbb legyen, a Ford az Explorer minden vevőjének luxusszínvonalú felszereltséget és ehhez illő, kimagasló értéket kínál, így a választható extrák listáján már csupán a több mint 1 négyzetméteres panoráma üvegtető és a Vezetőtámogató csomag 13 szerepel. Ebben olyan tételek találhatók, mint a kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtó (amivel az autós akkor is hozzáfér a 450 literes poggyásztérhez, 9 ha mindkét keze tele van táskákkal vagy kisgyerekekkel), vagy a head-up kijelző, a 360 fokos kamera 13 és az új Sávváltó Asszisztens. 13
Ezek a rendszerek már csak ráadásnak számítanak a több mint 15 alapáras vezetéstámogató technológia mellett, amelyek sorában megtalálható a Stop & Go funkcióval kiegészített Intelligens Adaptív Sebességtartó rendszer, 13,14 vagy az Ajtónyitás Figyelmeztetés, 13 ami segít megelőzni, hogy az utasok rányissák az ajtót egy hátulról közelítő kerékpárosra.
A 2 milliárd dolláros beruházással kialakított Ford Kölni EV Központban gyártott új, elektromos hajtású Explorer alapára 15 900 000 Ft a normál kapacitású akkumulátorral,15 és 18 200 000 Ft a megnövelt kapacitású akkumulátorral. A vásárlók részletesen tájékozódhatnak a ford.hu hivatalos weboldalon és márkakereskedésekben.
Extended Range RWDExplorer/ Explorer Premium | Extended Range AWDExplorer/ Explorer Premium | |
Hasznos akkumulátor-kapacitás (kWh) | 77 | 79 |
Egyenáramú feltöltés időigénye 10-80% (kb. percekben) 5 | 28 | 26 |
Max. egyenáramú töltési teljesítmény (kW) | 135 | 185 |
Max. váltóáramú töltési teljesítmény (kW) | 11 | 11 |
Hajtáslánc teljesítménye (kW) | 210 | 250 |
Hajtáslánc teljesítménye (LE) 16 | 286 | 340 |
Forgatónyomaték a hátsó tengelyen (Nm) 16 | 545 | 545 |
Forgatónyomaték az első tengelyen (Nm) 16 | N/A | 134 |
Hatótávolság WLTP mérés szerint (km) | 602/572 3 | 566/532 17 |
Energiafogyasztás (kWh/100 km) | 13,9/14,7 | 15,7/16,6 |
Végsebesség (km/óra) | 180 | 180 |
Gyorsítás 0-100 km/órára (s) | 6,4 | 5,3 |
1 A világrekordot a RecordSetter hitelesítette, a világ különböző pontjain megfigyelve a kísérletet. A Föld megkerülésének rekordjához Lexie-nek és az Explorernek minimum 28.968 kilométert kellett megtenniük, érintve két, a bolygó egymással ellentétes pontjain lévő helyszínt és legalább öt kontinenst. Emellett az utazás kezdő- és végpontjának ugyanott kellett lennie.
2 Ne vezessen zavaró körülmények hatása alatt. Ha lehetséges, használja a rendszerek beszédvezérlését. Bizonyos funkciók zárolva lehetnek, amíg az autó sebességváltója menetfokozatba van kapcsolva. Nem minden funkció kompatibilis az összes telefonkészülékkel.
3 Teljesen feltöltött, extra kapacitású akkumulátorral szerelt Explorer RWD modell adatai. A becsült hatótávolság kiszámítása a WLTP vezetési ciklus szabványai szerint történt. Az adatok az összehasonlíthatóságot szolgálják, és kizárólag olyan járművekkel vethetők össze, amelyeket ugyanilyen műszaki eljárásokkal teszteltek. A tényleges hatótávolságot olyan tényezők is befolyásolhatják, mint a külső hőmérséklet, a vezetési stílus, az út jellege, a jármű állapota, a lítiumion akkumulátor kora és állapota.
4 A hatótávolság hivatalos, homologizált adatait a forgalmazás kezdetéhez közelebbi időpontban teszi közzé a Ford.
5 Számítógépes szimulációkkal végzett gyártói tesztek alapján. A töltés sebessége csökken, amikor az akkumulátor eléri teljes kapacitást. Az Ön autójának töltési ideje a töltési csúcsidőktől és az akkumulátor töltöttségi állapotától függően változhat.
7 A bizonyos okostelefon-platformokkal kompatibilis FordPass® alkalmazás letölthető. Az üzenet- és adatforgalomért a szolgáltató díjat számíthat fel. A FordPass Connect, a FordPass okostelefonos alkalmazás és a kiegészítő csatlakoztatott szolgáltatások szükségesek a távolról vezérelhető szolgáltatásokhoz (lásd: FordPass Felhasználási Feltételek). A csatlakoztatott szolgáltatások és funkciók működése a Vodafone vagy Vodafone partner mobilhálózat rendelkezésre állásától függ. A technológia, a mobilhálózatok és a járművek fejlődése korlátozhatja a csatlakoztatott szolgáltatások és funkciók működését. A csatlakoztatott szolgáltatás nem tartalmazza a WiFi-hotspotot.
8 A maximális vontató kapacitás a rakománytól, a járműkonfigurációtól, a tartozékoktól és az utasok számától függ.
9 Ötüléses konfigurációban, a hátsó üléstámlák felső pereméig pakolva. A maximális teherbírást behatárolja a rakomány tömege és súlyelosztása.
10 Az itt rendelkezésre álló Qi vezeték nélküli töltés nem kompatibilis minden mobiltelefonnal.
11 Aktív adatcsomaggal és kompatibilis szoftverrel rendelkező telefon szükséges. Használat közben a SYNC Move nem vezérli a harmadik féltől származó termékeket. A harmadik felek kizárólagos felelősséggel tartoznak termékeik működéséért.
12 A panoráma üvegtető alapfelszerelés az RHD Explorer Premium modellekben.
13 A vezetéstámogató technológiák kiegészítő feladatot látnak el, és nem helyettesítik a vezető figyelmét, döntését és irányítását, és a biztonságos autózást.
14 Ha a jármű három másodpercnél hosszabban áll, a vezetőnek be kell avatkoznia, megnyomva a “RES” gombot vagy a gázpedált, hogy a rendszer újra működjön.
15 Tájékoztató jellegű ár az alap-hatótávolságú akkumulátoros változathoz. 2024 negyedik negyedévében rendelhető. A végleges árat a rendelések megnyitásának idején közli a Ford.
16 A teljesítmény és a forgatónyomaték egymástól független értékek, és csúcsértékük nem egyidőben jelentkezik.
17 Teljesen feltöltött, extra kapacitású akkumulátorral szerelt Explorer AWD modell adatai. A becsült hatótávolság kiszámítása a WLTP vezetési ciklus szabványai szerint történt. Az adatok az összehasonlíthatóságot szolgálják, és kizárólag olyan járművekkel vethetők össze, amelyeket ugyanilyen műszaki eljárásokkal teszteltek. A tényleges hatótávolságot olyan tényezők is befolyásolhatják, mint a külső hőmérséklet, a vezetési stílus, az út jellege, a jármű állapota, a lítiumion akkumulátor kora és állapota.