A teszteken szerzett tapasztalatok után a francia kormány a jövő tanév kezdetéig teljesen betiltja a mobiltelefonok használatát az iskolákban
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy legkésőbb az új tanév kezdetéig, 2025-ig tervezi bevezetni a „digitális szünetet”, azaz a mobiltelefonok használatának teljes tilalmát az általános és a középiskolákban.
„Szerintem ez nemzeti vészhelyzet. Fiataljaink egészségéről beszélünk, ez egy olyan feladat, amelyben nem vallhatunk kudarcot” – mondta Alexandre Portier, az oktatási feladatokért felelős miniszteri megbízott a CNews hírtelevízió és az Europe 1 rádió közös műsorában. „Azok, akik tesztelték a tilalmat, jó visszajelzést adtak nekünk”, s „ez lehetővé teszi, hogy a fiatalok teljes mértékben bevonódjanak az oktatási időbe” – hangsúlyozta a kormánytag.
Véleménye szerint azért van szükség a tiltásra, mert „nem lehet sikereket elérni az oktatásban (…), ha nem sikerül olyan iskolai légkört teremteni, amelyet teljes mértékben a tanulásnak szentelünk”.
Az idei tanév szeptemberi kezdete óta az Emmanuel Macron elnök által létrehozott „képernyőbizottság” ajánlásait követve Franciaországban mintegy 180 középiskola kísérletezik a „digitális szünettel”, azaz a mobiltelefonok teljes betiltásával. Minden iskola maga határozza meg a kísérlet gyakorlati megvalósításának módját.
Egyes középiskolákban például a diákok dobozokban vagy szekrényekben hagyják a telefonjaikat, és a tanítás végén kapják vissza őket.
Az előző oktatási miniszter, Nicole Belloubet már a tanév kezdete előtt jelezte, hogy az általános bevezetést 2025 januárjára tervezik. Azóta utódja, Anne Genetet október elején amellett érvelt, hogy az iskolaigazgatóknak valamilyen döntési autonómiát kellene hagyni ezen a téren.
Franciaországban 2018 óta törvény tiltja a mobiltelefonok használatát az óvodákban, az általános és a középiskolákban. De a telefon a tanulóknál lehet a táskájukban, ha ki van kapcsolva, és el van rakva.
Az új tárcavezető viszont úgy véli, hogy „van egy törvényünk, amelyet már hat éve elfogadtak, és politikai akarat hiányában még mindig nem hajtották végre”, mert „mert féltünk végigmenni az úton”.