A tesztek alapján a  nyári táborok többsége a jogszabályoknak megfelelően működik

     A jogszabályoknak megfelelően működik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által országosan ellenőrzött 153 nyári tábor többsége, a hivatal két esetben: egy budapesti és egy Komárom-Esztergom vármegyei tábor üzemeltetőivel szemben indított eljárást; a szezonális ellenőrzés augusztus 11-ig folytatódik – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény szerint a nyári táborok étkeztetését biztosító egységeket június 26. és július 7. között vizsgálták: az ellenőrzött 153 táborban 8196 ember étkeztetéséről gondoskodtak.


    Megállapították, hogy a gyermekek napközben háromszori étkezésben részesültek, az „ottalvós” helyszíneken vacsorával kiegészítve. A szervezők tízóraira és uzsonnára jellemzően hűtést nem igénylő, kiskereskedelmi üzletekben vásárolt friss pékárut, 2 deciliteres gyümölcslevet és gyümölcsöket kínáltak.

  
    A Nébih szerint általános tapasztalat, hogy a több turnusra tervező táboroztatók felkészültebbek, mint akik csak egy-két hétre fogadnak gyerekeket.


    Összességben a táborok üzemeltetése megfelelt az élelmiszerbiztonsági jogszabályoknak. Pozitívumként értékelték, hogy az ételek és élelmiszerek nyomon követése minden esetben megfelelő volt. Az ételminták kezelésével és a HACCP-ben előírt dokumentumok naprakész vezetésével is alig akadt gond.


    Ugyanakkor a hiányosságok között említették, hogy több esetben a dolgozók nem rendelkeztek érvényes egészségügyi könyvvel, a fertőtlenítő mosogatás nem mindenhol valósult meg, valamint a konyhákon használaton kívüli, vagy épp oda nem illő tárgyakat tároltak. Emellett a dolgozók élelmiszerbiztonsági és higiéniai tudása is többször hiányosnak bizonyult. A kisebb hiányosságokat az ellenőrzés ideje alatt azonnal javították.


    Táborokat is kiszolgáló két vendéglátóhellyel szemben azonnal intézkedtek. Egy budapesti bisztró és egy Komárom-Esztergom vármegyei étteremnél is súlyos élelmiszerbiztonsági szabálytalanságokat tártak fel. Példaként említették, hogy az ételeket nem megfelelő helyen és hőmérsékleten tárolták, de a higiéniai körülmények is erősen kifogásolhatóak voltak – olvasható a Nébih közleményében.