A tesztek alapján a kutyakölykök spontán lemásolják az ember viselkedését

    A kutyakölykök hajlamosak spontán utánozni az ember által mutatott egyszerűbb viselkedéseket, még akkor is, ha nem kapnak érte jutalmat, míg a macska- és a farkaskölykökre ez nem jellemző – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Scientific Reports című folyóiratban.

    Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói három fajt hasonlítottak össze, amelyek a háziasítás és a szocialitás szempontjából is eltérnek. A kutatók arra keresték a választ, vajon ezek a különbségek megmutatkoznak-e abban, hogy milyen mértékben hajlamosak – mindenféle képzés és jutalom nélkül is – utánozni az emberi viselkedést – olvasható az ELTE csütörtöki közleményében.

    A kutatók először azt figyelték meg, hogy az emberi családokban nevelkedő 42 kutya, 39 macska- és 8 farkaskölyök hogyan viselkedik egy ismeretlen tárggyal egy idegen szobában (például az orrával vagy a lábával érinti-e meg). Ezután a kísérletvezető egy másik akciót végzett a tárggyal, például, ha a kölyök az orrával bökte meg, akkor ő a kezével ért hozzá. A kérdés az volt, vajon a kölyök ekkor leutánozza-e a látott akciót, megérinti-e a tárgyat a mancsával.

    Claudia Fugazza, a csoport vezető kutatója a közleményben kiemelte, „míg a kutyakölykök szinte azonnal ránk néztek, négyszer, illetve ötször tovább tartott, mire a farkas- illetve a macskakölykök figyelme ránk irányult”.

    A kutya- és farkaskölykök a tesztek csaknem 70 százalékában megismételték a bemutatott viselkedést, kétszer olyan gyakran, mint a macskakölykök.

    A tanulmány megállapította, hogy egyedül a kutyakölykök voltak hajlamosak az emberi demonstrációnak megfelelő testrészükkel utánozni a viselkedést (például kéz – mancs), annak ellenére is, hogy ez nem egyezett az általuk demonstráció előtt spontán használt testrészükkel.

    „Demonstráció hiányában fajtól függetlenül a kölykök többnyire az orrukkal értek a tárgyhoz. Miután látták, hogy a kísérletvezető a kezével érintette a tárgyat, egyedül a kutyakölykök használták a mancsukat” – számol be Stefania Uccheddu, a tanulmány társszerzője. A kismacskák és a farkaskölykök esetén nem volt jellemző ez a viselkedés.

    A különbségek mögött feltételezett két tényező – a veleszületett társas hajlam (kutya és farkas) és a háziasítás (kutya és macska) – kapcsán a kutatók megállapították, hogy az eredmények mindkét tényező szerepét alátámasztják: „Míg a kutyák és farkasok őse csoportban élő, társas állat, intenzív falkán belüli együttműködéssel a túlélésért, a macskák őse magányos vadász volt” – magyarázza Temesi Andrea, a tanulmány társszerzője.

    „Bár a kutya és a macska is háziasított faj, amely ma családi kedvencként szoros kapcsolatban él az emberrel, a kutyát régebben háziasították (20 000 – 40 000 éve), és az emberrel való együttműködésre szelektálták. A macska háziasítása ezzel szemben csak körülbelül 10 000 évvel ezelőttre datálódik. A szerepük az egerek, patkányok irtása volt, azaz önállóan vadásztak az emberi környezetben” – jegyezte meg Gácsi Márta, a tanulmány társszerzője.

    Így nem meglepő, hogy csak a kutyakölykökben alakult ki hajlam arra, hogy fokozottan figyeljenek az emberekre és utánozzák cselekedeteiket, még akkor is, ha erre az adott helyzetben nincs olyan közvetlen motivációjuk, mint például a táplálékszerzés vagy a játék.

    Az eredmény nemcsak elméleti, hanem alkalmazott szempontból is izgalmas. „Úgy gondoljuk, hogy vizsgálati eredményeink alapot képezhetnek olyan képzési módszerek kidolgozásához, amelyek a kutyakölykök spontán figyelmén és emberi akciók utánzására való hajlamán alapulnak. Így a jövőben a kutyakiképzési technikák kevésbé függhetnek a jutalomfalatokkal történő megerősítéstől, és jobban kihasználhatják a kutyakölykök természetes hajlamát a szociális tanulásra” – összegezte Pogány Ákos.