Hideg Ádám sokat tanult első Formula-4-es idényében és Alex Palou-nál tesztelt

Bár nem pályafutása legkönnyebb szezonjaként jellemezte a 2024-es idényt Hideg Ádám autóversenyző, de úgy érzi, első Formula-4-es évében minden szempontból sokat tanult és rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodott.

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője az év végén már a háromszoros IndyCar-bajnok spanyol Álex Palou Eurocup-3-as csapatánál tesztelte a Formula-3-as autókhoz jóval közelebb álló versenygépet.

„Tényleg nem ez volt a legkönnyebb szezon, de igazából nem tudnék most olyat mondani, amit másképpen csinálnék, mert a hibákból lehet tanulni, és ezek szükségesek ahhoz, hogy hasznos tapasztalatokat szerezzen egy versenyző”

– értékelte az évet Hideg Ádám.

A kaposvári tehetség az F4-es téli bajnokságban, a Winter Series-ben dobogós helyezést is elért, valamint pole pozíciót is szerzett, azt követően pedig az F4-es spanyol bajnokságban a Cram Motorsport színeiben versenyzett a csaknem 40 fős – köztük 25 újoncból álló – mezőnyben.

„Hasznos volt, hogy két szériában is rajthoz tudtam állni. Egyrészt 11 versenyhétvégém volt így, ami 33 futamot és 22 időmérő edzést jelent, másrészt pedig szinte minden időjárási körülményt meg tudtam tapasztalni. Mindemellett sok pályán tudtam az idén versenyezni, ahhoz pedig, hogy különböző körülmények között, különböző pályákon helyt tudjon állni valaki, sokféle képességet kell fejleszteni. Mi az idei erőviszonyokat nézve egy kisebb csapatnál teljesítettük a szezont, ez nyilvánvalóan érződött, de folyamatosan figyeltük a nagyobb istállókat és igyekeztünk hozzájuk igazodni”

– mondta Hideg Ádám.

„Jó volt a nagy mezőnyben versenyezni, mert a jövőben, más szériákban ennél már csak kevesebb autó lesz majd egyszerre a pályán. Itt viszont nagyon sokat lehetett tanulni többek között arról, hogy hogyan kell helyezkedni az időmérőn, amikor egyszerre majdnem negyvenen vagyunk a pályán, vagy, hogy hogyan kell jól megcsinálni egy rajtot, első kört, Safety Car utáni újraindítást”

– fejtette ki a 2022-ben gokartban világbajnoki ezüstérmes versenyző, aki a spanyol bajnokság szezonzáró, barcelonai hétvégéjén találkozott Álex Palou-val.

„Kaptunk egy megkeresést a menedzsmentemen keresztül, és mivel Palou barcelonai és éppen otthon is volt, rövidesen meghívtak a csapatának a gyárába, illetve kipróbálhattam a szimulátorukat. Volt időnk viszonylag hosszasan beszélgetni is, nagyon nyitott és szimpatikus volt, a múlt héten pedig lehetőségem volt velük tesztelni a Eurocup-3-as versenyautójukat”

– számolt be friss élményeiről Hideg Ádám.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!