A kétórán belül lefutott maraton élettani feltételeit tárta fel egy futóteszteken alapuló új kutatás
A két órán belül lefutott maratoni, vagyis 42,195 kilométeres táv élettani feltételeit tárta fel az Exeteri Egyetem új kutatása.
Az elit futóknak a fiziológiai adottságok különleges kombinációjára van szüksége, hogy akár csak esélyük is legyen két órán belüli maratont futni – írta az Eurekalert.org.
Az exeteri tanulmány a Nike sportfelszerelés-cég híres 2016-2017-es Breaking2 projektjében részt vevő futók alapos tesztelésének eredményeit vette alapul. A projekttel a kétórás maratoni álomhatárt akarták megdönteni.
Az elit maratonistáknak a maximális oxigénfelvételi szint (VO2 max), a mozgáshatékonyság és a magas laktátküszöb – amely felett erős fáradás tapasztalható – tökéltes egyensúlyára van szüksége – ismertette Andrew Jones, az Exeter Egyetem kutatója.
Az elit futók VO2-mérése azt mutatta, hogy maratoni tempó mellett ők kétszer olyan gyorsan képesek oxigénfelvételre, mint a velük megegyező korú, teljes iramban futó „normális ember”.
„Néhány eredmény, különösen a VO2 max valójában nem volt olyan magas, mint vártuk. Ehelyett a maraton teljesítéséhez szükséges tulajdonságok tökéletes egyensúlyát tapasztaltuk ezeknek az elit futóknak a fiziológiájában” – magyarázta.
Hozzátette, hogy a két órán belüli maraton előfeltételeit széles körben tárgyalják jó ideje, azonban a tényleges élettani adottságokat, amelyek ezt a teljesítést lehetővé teszik, eddig nem állapították meg.
A vizsgált elit futók között volt Eliud Kipchoge, aki részt vett a Breaking2 projektben, ám 25 másodperccel túlment az álomhatáron. Később ő volt az, aki egy másik projektben, az Ineos 1:59 elnevezésű kihívásban mégis két óra alatt érkezett célba, 1:59:40,2 lett a végeredménye a tavaly októberben Bécsben rendezett eseményen.
A Breaking2 futóinak kiválogatásakor végzett kültéri futótesztek elemzésekor azt találták, hogy egy 59 kilogrammos futónak percenként mintegy négy liter oxigént kell felvennie (vagyis percenként, testsúlykilogrammonként 67 millilitert), hogy fenn tudja tartani a kétórás maratonhoz szükséges óránkénti 21,1 kilométeres sebességet.
„Ez azt jelenti, hogy teljes energiaszükségletüket aerob módon fedezik, nem pedig anaerob módon, ami kimeríti az izmok szénhidrát-tartalékait, és gyorsabb fáradáshoz vezet” – mondta a professzor.
A második kulcsfontosságú jellemző a futás „ökonómiája”, ami azt jelenti, hogy a szervezet hatékonyan használja fel az oxigént mind belsőleg, mind „külsőleg”, vagyis a futómozgással.
A harmadik jellegzetesség a laktátküszöb, ez a VO2 maxnak az a százaléka, amelyet a futó fenn tud tartani, mielőtt az anaerob tartományba kerül.
„Ha és amikor ez megtörténik, az izmokban lévő szénhidrát gyors fogyásnak indul, a raktárak kimerülnek. Ezt a pontot sok maratonista úgy ismeri, mint a fal. A szervezet ilyenkor kénytelen átkapcsolni a zsír égetésére, ami kevésbé hatékony, és végül lassuláshoz vezet” – magyarázta.
A 16 vizsgált futó – közülük 15-en voltak kelet-afrikaiak -, úgy tűnik, ösztönösen tudja, hogy fusson pont a kritikus sebesség alatt, a laktátküszöb közelében, soha át nem lépve azt.
„Ez különösen nagy kihívás, mert egy maraton alatt a küszöb kissé csökken még az elit futók esetében is” – mutatott rá Jones.
