50 ezren töltötték ki a DUE Médiahálózat edukatív tesztjeit

Több mint 50 ezer fiatal vett részt a DUE Médiahálózat négy online ismeretterjesztő játékán, azaz a Nagy Diák Agrárteszt, a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt, a Generali Nagy Diák KRESZ-teszt és a Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt versenyek első fordulóin. A bűnmegelőzési és a KRESZ témájú teszteket már évek óta megrendezik, mégis az idén vettek rajta részt a legtöbben. A négy nagyszabású játék döntője szeptember 22-én és 23-án lesz Budapesten, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.

A teszteket a DUE Médiahálózat erre a célra fejlesztett felületein bárki kitölthette június 15-ig, de az értékes fődíjakért zajló versenyben csak középiskolások vagy egyetemista korúak vehetnek részt. A szervezők mind a négy játék esetében a legjobb 1000-1000 fiatal tesztkitöltőt hívják meg a szeptemberi döntőre. Először a középdöntő következik, ahonnan a legjobb 12-12 játékos kerül be az aznap zajló nagydöntőbe.

A Nagy Diák Agrárteszt – mezőgazdálkodj okosan! néven indított online vetélkedő célja, hogy lerántsák a leplet a mezőgazdaságban alkalmazott high-tech eszközökről és arról a valóságról, ahol a legmodernebb technológia segítségével minőségibb termelést és jobb életkörülményeket tudunk elérni, miközben a jövő generációinak érdekében biztosítani tudjuk a környezeti fenntarthatóságot is. Az online játékban több mint 10 ezren vettek részt. A fődíj egy profi drón és egy drónkezelő tanfolyam. A második helyezettek műszaki vásárlási utalványt nyerhetnek. A Nagy Diák Agrárteszt a Helló Modern Agrárium támogatásával jött létre.

A most záruló tanévben harmadjára elindított Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt célja, hogy a fiatalok biztosabban ismerjék fel a rájuk leselkedő veszélyeket, be tudják azonosítani a különbséget a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják-e kerülni, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy kényes helyzetben. A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával indult, és több, mint 16 ezer diák vett részt rajta. Itt a fődíj egy-egy kétszemélyes utazás, a második díjak pedig profi kamerával felszerelt okostelefonok.

A népszerű Nagy Diák KRESZ-tesztet idén negyedik alkalommal szervezte meg a DUE Médiahálózat és a Generali a Biztonságért Alapítvány. A program célja, hogy a fiatalok minél nagyobb jártasságot szerezzenek a közlekedési szabályokban, és nagyobb figyelmet szenteljenek a biztonságos közlekedésnek. A DUE két fődíjat oszt ki, egy robogót, illetve lehetőséget egy jogosítvány ingyenes megszerzésére. A játékhoz a szakmai hátteret az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakértői adták. A tesztet közel 17 ezren töltötték ki.

Harminc éve zajlott a rendszerváltozás, ezért a „30 éve szabadon” emlékévhez kapcsolódóan is indított online játékot a DUE Médiahálózat. A Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt célja, hogy a 14-24 éves fiatalok alaposabb tudást szerezzenek az 1989-1990-es eseményekről, és jobban megérték, milyen hatással volt a születésük előtti korszak arra, hogy ők ma már szabadon élhetnek. A teszten több mint 8.000 fiatal próbára ismereteit a rendszerváltásról. A játék nyertese kétszemélyes berlini utazást nyer, a második és a harmadik díj pedig egy-egy profi kamerával felszerelt okostelefon.

A döntőkre a 27. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon 2020. szeptember 22-én és 23-án kerül sor Budapesten, az Akvárium Klubban.

További információ: https://due.hu/

https://tesztalelkemindennek.hu/2020/03/13/iden-egy-tatabanyai-diaknk-sikerult-a-legjobban/
https://tesztalelkemindennek.hu/2020/02/04/kozel-19-ezren-toltottek-ki-a-filmtesztet/