Új hatótávolság-rekordot állított fel a Kona Electric a teszt során

A Hyundai Kona Electric 1026 kilométerrel új hatótávolság-rekordot állított fel

  • A szubkompakt szabadidőjármű három sorozatgyártású példányát tesztelték a Lausitzring versenypályán
  • Mindhárom Kona Electric magabiztosan meghaladta az 1000 kilométeres távot
  • A hatótávolság-rekord értékes információkkal szolgál a járművek mindennapi használatával kapcsolatban

A Hyundai Motor elektromobilitási elképzeléseinek sikerét igazolva hatótávolság-csúcsot döntött a Kona Electric három példánya. A kihívás egyszerű volt: akkumulátoruk egyetlen feltöltésével mindhárom autónak legalább 1000 kilométert kellett megtennie. A tisztán elektromos, szubkompakt szabadidőjármű magabiztosan teljesítette a feladatot: a tesztautók pontosan 1018,7, 1024,1 illetve 1026,0 kilométer megtétele után álltak meg. Az akkumulátor 64 kWh-os kapacitásának fényében mindhárom érték önmagában is rekordnak számít, hiszen az autók energiafogyasztása (6,28, 6,25, illetve 6,24 kWh/100 km) messze kedvezőbb volt, mint a WLTP norma szerint mért, szabványos 14,7 kWh/100 km érték.

Mindhárom Kona Electric gépkocsi teljesen széria állapotban érkezett meg a Lausitzring versenypályára: ez a WLTP norma szerint 484 kilométeres hatótávolságot jelent. A 150 kW / 204 LE teljesítményű városi crossovereket a három napos tesztprogram során váltott sofőrök vezették, a gépkocsik segédrendszereinek beállításához nem nyúltak. Ez a két tényező fontos előfeltétele volt a Hyundai hatótávolság-kihívásának. A Lausitzringet 2017 óta működtető Dekra szervezet gondoskodott arról, hogy a takarékossági rekordkísérlet során minden a tervek szerint menjen végbe. A Dekra mérnökei folyamatosan felügyeletük alatt tartották a járműveket, és mind a 36 vezetőcserét feljegyezték.

VIDEÓ >>>

Energiatakarékos vezetés, mint kihívás

Mivel egyetlen más tömegpiaci autógyártó sem hajtott végre ilyen gyakorlati tesztet, az előzetes becslések meglehetősen óvatosak voltak. A Hyundai szerelői és Thilo Klemm, az alkatrészpiaci képzési központ vezetője kidolgoztak egy szimulációt, amelyben a belvárosi forgalom átlagsebességét alapul véve 984 és 1066 kilométer közé tették az elméleti hatótávolságot. A kihívás igazi csapatmunka volt, hiszen az energiatakarékos vezetési stílus nyáron mindenkitől koncentrációt és türelmet követelt meg.

A Lausitzringen három csapat versenyzett egymással: az egyik az ismert autós szakfolyóirat, az Auto Bild tesztpilótáiból állt, a másikban a Hyundai Motor Deutschland alkatrészpiaci részlegének szerelői álltak rajthoz, míg a harmadik csapatot a vállalat sajtóosztályának és termékmarketing részlegének a munkatársai közül toborozták. Noha a versenykiírás nem tiltotta a klímaberendezés használatát, egyik csapat sem akarta megkockáztatni, hogy a 29°C-os külső hőmérséklet mellett értékes kilométereket veszítsenek a légkondicionáló működtetésével. Ugyanebből a megfontolásból nem kapcsolták be a Kona Electric multimédia rendszerét; az akkumulátorokban tárolt energiát kizárólag és teljes mértékben a járművek hajtására fordították. A közúti közlekedés szabályaival összhangban a járművek felkapcsolt nappali világítással közlekedtek. Mindhárom autón a gyárilag felszerelt, csekély gördülési ellenállású Nexen Nfera SU1 abroncsokat használták, 215/55 R17 méretben.

A csapatok az 1000 kilométert meghaladó távon 29 és 31 km/óra közötti átlagsebességgel haladtak. Ez első hangzásra lassúnak tűnhet, ám a teszt során a belvárosi közlekedésre jellemző körülmények között (csúcsforgalmi dugók, lámpaváltások, 30 km/órás lakó-pihenő övezetek) haladtak a versenyzők. „Ezzel a teszttel a Kona Electric hitelesen demonstrálta azon képességét, hogy takarékos, környezetbarát életmód-szabadidőjárműként álljon ügyfeleink rendelkezésére.” – mondta Jürgen Keller, a Hyundai Motor Deutschland GmbH ügyvezető igazgatója. „A teszt bebizonyította, hogy a modell alkalmas a mindennapi használatra, valamint, hogy a Hyundai elektromos járművei esetében soha többé nem kell a hatótávolság miatt aggódnunk.”

Rendkívül megbízható töltöttségi szint kijelző

A rekord futamsorozatot megelőző este a Dekra mérnökei alaposan ellenőrizték mindhárom Kona Electric gépkocsi állapotát, valamint megmérték a járművek tömegét. A szakértők összevetették a kilométerszámlálók állását, majd leplombálták a fedélzeti diagnosztikai rendszer kezelőfelületét, a műszerfal alatti biztonsági fedelet, továbbá az első lökhárítóban kialakított töltőnyílás fedelét, ezzel kizárva az eredmények manipulálását. Ezt követően megkezdődhetett a csaknem 35 órán át tartó autózás. A Hyundai elektromos járművei óvatosan, nesztelenül vágtak neki a távnak. A vezetőcserék alkalmával élénk eszmecserék folytak: a pilóták megvitatták a tempomat beállításait, a pillanatnyi energiafogyasztás megjelenítését, valamint a 3,2 kilométeres, három egyenesből álló pálya döntött kanyarjainak optimális – azaz legtakarékosabb – megközelítését.

A harmadik napon, kora délután az autók műszerfalán megjelentek az első figyelmeztető jelzések. Amikor az akkumulátor kapacitása 8% alá csökkent, a Hyundai Kona Electric fedélzeti számítógépe azt javasolta, hogy a gépkocsit csatlakoztassák töltőpontra. Amikor pedig a kapacitás elérte a 3 százalékot, a rendszer vezérlése vészüzemmódra váltott, csökkentve a villanymotor maximális teljesítményét. Ez azonban nem befolyásolta a pilótákat, akik a fennmaradó 3 százaléknyi töltéssel még további több mint 20 kilométert tudtak megtenni.

A Kona Electric meggyőzte az ügyfeleket

„A hatótávolsági kísérlet bebizonyította, hogy a Kona Electric nagyfeszültségű akkumulátorai és teljesítményszabályozó elektronikai rendszere rendkívül jól képesek együttműködni.” – mondta Juan Carlos Quintana, a Hyundai Motor Deutschland sajtórészlegének vezetője. „Szintén nagy jelentőséggel bír, hogy a három tesztautó szinte ugyanakkora távolságot tett meg. Ezek szerint rendkívül csekély a gyártási szórás.”

A teszt másik fontos tanulsága, hogy a Hyundai Kona Electric töltésszint-kijelzője – amely a vezetési stílustól függően, százalékokban számol vissza – rendkívül pontosan mér. Amikor a számláló elérte a nullát, a villanymotor még néhány száz méteren át hajtotta az autót, amely ezt követően hajtás nélkül gurult tovább, majd végül egy finom rántással állt meg, amint az elektromos rögzítőfék biztonsági okokból automatikusan aktiválódott.

„Szívből gratulálok a hatótávolság-teszt összes résztvevőjének. A kísérlet bebizonyította, hogy a Kona Electric nem csak megfizethető és szabadon megvásárolható, de rendkívül takarékos is.” – mondta Michael Cole, a Hyundai Motor Europe elnök-vezérigazgatója. „Ez az életmód-orientált autó a kompakt szabadidőjárművek tetszetős formatervét a környezetbarát elektromos gépkocsik minden előnyével kombinálja. Ez pedig azt jelenti, hogy a Kona Electric vásárlói olyan gépkocsi birtokába jutnak, amely kifinomult technológiák egész sorát kínálja, miközben tökéletesen megfelel a mindennapos használatra.”

VIDEÓ >>>

A Hyundai Kona Electric a Hyundai legkeresettebb akkumulátoros elektromos modellje Európában

Az eredményeket még relevánsabbá teszi, hogy a Hyundai kibővítette a Kona Electric gyártási kapacitását a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) nošovicei (Cseh Köztársaság) üzemében. A HMMC 2020 márciusa óta gyártja az életmód-crossover akkumulátoros elektromos változatát. Így a Hyundai ügyfelei jóval rövidebb várakozási idővel juthatnak hozzá új elektromos járművükhöz. Éltek is a lehetőséggel: az autóból 2020 eleje óta csaknem 25 ezer darab talált gazdára. Ezzel a legnépszerűbb tisztán elektromos modellek közé tartozik, illetve az abszolút legnépszerűbb tisztán elektromos szabadidőjármű Európában.