Teszt kitöltésével lehet jelentkezni a jövő évi Határtalanul középiskolai vetélkedőre

    A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2021-ben is megrendezi a külhoni és anyaországi középiskolásoknak szóló, a nemzeti összetartozást erősítő Határtalanul online középiskolai vetélkedőt, amelyre már lehet jelentkezni.

    Az államtitkárság hétfői, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a vetélkedőn az elmúlt évben százezer fiatal vett részt.


    A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérhetik össze tudásukat történelemből, irodalomból, földrajzból, nemzetpolitikai témákból, a nyertes osztály egymillió forint értékű jutalomban részesül – írták.


    A részvételhez az osztályoknak 2020. december 15. és január 31. között kell regisztrálniuk és kitölteniük egy tesztet.


    Kitértek arra: a vetélkedő újbóli megszervezésével az államtitkárság célja, hogy a járványhelyzet miatt elmaradó osztálykirándulások helyett a virtuális térben teremtsenek lehetőséget a külhoni és anyaországi fiataloknak a találkozásra, kapcsolatok építésére, barátságok kialakítására, emellett a tudásuk bővítésére.


    Úgy fogalmaztak: “2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében kiemelt célunk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a gyerekekre és fiatalokra, a Határtalanul program és a program keretében megvalósuló középiskolai vetélkedő ennek kiváló eszköze”.


    Hozzátették, a nemzetpolitika területén végzett legutóbbi felméréseik azt mutatják, hogy – jelentős részt a Határtalanul programnak köszönhetően – a magyarországi fiatalok 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja.


    A programmal és a vetélkedővel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.hatartalanul.net oldalon.