A Magyar Közút az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságokkal közösen tesztel

Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben – közölte a Magyar Közút hétfőn.     A megállapodás részeként a projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.     A közleményben felidézték, hogy a zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű…

tovább

Önvezető elektromos autókat tesztel Hamburgban a Volkswagen

Önvezető elektromos autókat tesztel valós forgalmi körülmények közepette Hamburg egyes kijelölt útszakaszain a Volkswagen konszern.  A 11 lézerszkennerrel, 14 kamerával, valamint ultrahang- és radarszenzorokkal felszerelt elektromos VW Golf autók számítástechnikai hardver-igénye a jármű teljes csomagterét kitölti. A rendszer percenként öt gigabyte adatmennyiséget dolgoz fel. A városban a kijelölt útvonalon közlekedő öt kísérleti járműben vezető is helyet foglal, hogy szükség esetén beavatkozhasson. Hamburg városa a megfelelő infrastrukturális feltételek megteremtésével egy kilenc kilométeres útszakaszt tett alkalmassá önvezető járművek tesztelésére. A közlekedési lámpák például kommunikálnak az önvezető járművekkel, így nincs szükség kamerával történő…

tovább

Az élet nem törésteszt

Időjárástól függően akár már márciusban érdemes gumiabroncsot váltani; ismét itt a nyári abroncsok ideje. A hazai autótulajdonosok a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) tagjai által gyártott közel több tucat gumimárkából, illetve típusból válogathatnak. A HTA szakembereinek javaslatai a gumiabroncsok kiválasztásával, illetve cseréjével kapcsolatban: Az abroncscsere az egyik, ha nem a … IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA! http://facebook.com/tesztalelkemindennek http://instagram.com/tesztalelkemindennek https://www.youtube.com/channel/UCFlabr40_Sb_slCgYRPWltQ

tovább

Extrém teszten az Audi e-tron

Kivételes prototípus a legendás „Streif” sípályán Január végén az Audi felküldte első, tisztán elektromos SUV modelljét arra a pályára, ahol a világ legjobb síversenyzői küzdenek a Hahnenkamm verseny első helyéért. A speciálisan felszerelt Audi e-tron pedig megmászta a legendás “Streif’ sípálya “Mausefalle” vagyis “Egérfogó” névre hallgató szakaszát. 85 százalékos meredekségével ez a letörés a legmeredekebb része ennek az elképesztő lesiklópályának. “A tavalyi évben már számos Audi e-tron extrém eseményen bizonyítottuk, hogy elektromos SUV modellünk semmitől sem riad vissza. Pikes Peak csúcsától egészen Namíbia szikes talaján keresztül Berlin nagyfeszültségű tesztpályájáig az…

tovább

Nem mindennapi lépés

Automatizált járművet vet be a Continental az abroncsok tesztelésére Az USA-ban két éven keresztül zajlott az első prototípus kifejlesztése Az automatizált vezetéssel ellátott autóval pontosan reprodukálhatók a tesztfolyamatok A Continental technológiai vállalat a Texas államban, Uvalde városában található tesztpályán indította útjára az első vezető nélküli abroncstesztelő autóját. A fejlesztés célja, hogy a tesztfolyamatok a lehető legnagyobb összhangban legyenek a valós használat során jelentkező kihívásokkal. A tesztjárművet a Continental Cruising Chaffeur rendszere vezérli, amelyet kifejezetten autópályán történő használatra fejlesztettek ki. A jármű irányítása műholdas navigációs rendszeren keresztül történik. A kamerákkal és…

tovább

A nők a szakemberre hallgatnak, a férfiak a teszteket böngészik

A Bridgestone szervizpartnerei szerint annak ellenére, hogy az ár még mindig meghatározó szempont új abroncs vásárlásakor mindkét nem képviselői kezdik előnyben részesíteni a minőségi abroncsokat. Mind a férfi, mind a női autóvezetők számára fontos, hogy a gumiabroncs megbízható és jól irányítható legyen, valamint hogy vizes úton is jól tapadjon. Ennek érdekében pedig hajlandók magasabb árat is fizetni érte. Az új gumik kiválasztásában a hölgyek jellemzően a szervizek szakemberei vagy férfi ismerőseik tanácsára, az urak pedig elsősorban személyes tapasztalatukra, illetve az interneten publikált teszteredményekre hagyatkoznak.  

tovább

A Michelin sorra aratja a győzelmeket az abroncsteszteken

“Verhetetlen győztes: a kiegyensúlyozott Michelin” – így értékelte teljesítménye alapján a MICHELIN Pilot Sport 4 gumit az AutoMotorundSport (AMS) magazin. Az abroncs a magazin 2018-as tesztjén a “különösen ajánlott” minősítést kapta, egyedüliként a mezőnyben. A legmagasabb pontszámokat érte el nedves (fékezés, irányíthatóság, tapadás) és száraz (fékezés, irányíthatóság, sávváltás) felületen is. A kiemelkedő teljesítményt az AutoZeitung is elismerte, ahogy a teszt logójukon is szerepel: “A teszt legjobbja (Best in test)” lett a Michelin Pilot Sport 4. “Nedves úton a Michelin tarol! Kiváló a tapadása, hihetetlenül gyorsan reagál… – abszolút biztonságos!” A…

tovább

SportSmart TT teszt

Akár 2,6 másodperccel gyorsabb, mint a versenytárs gumiabroncsok Széleskörű tesztek az 1000 és a 600 köbcentis superbike-okon A SportSmart TT átlagban 1,7 %-kal gyorsabb volt, mint a versenytársak termékei „Olyanok, mint az országúti Moto2 számára készült abroncsok”, nyilatkozta a tesztpilóta   A Dunlop SportSmart TT gumiabroncsok piacra dobását követően a Dunlop széleskörű tesztet folytatott, amelyben összehasonlította a teljesítményüket a versenytársak hypersport abroncsaival. A Dunlop 1000 és 600 köbcentis motorú superbike-okkal egy „vaktesztet” rendezett a dél-franciaországi Mireval versenypályáján. Az 1000 ccm-es motorokon akár 2,6 másodperccel gyorsabb Az első teszt alkalmával a…

tovább

Ford Focus Electric-kel tesztelték a teljes hazai téligumi kínálatot

Az Autónavigátor.hu és a nonstopgumi.hu csapata 2012 őszén készítette első gumitesztjét, azóta is változatlan helyszínen, a mogyoródi Groupama Tanpályán mérik össze az aktuális legnépszerűbb téli és nyári gumiabroncsokat, továbbá az elmúlt években kánikulai gumiteszteket is készítettek – a magyar piacon legnépszerűbbnek számító 195/65 R15 méretben. „Míg az első teszten még 6 felniszettel és két autóval dolgoztunk, a szerelők pedig nem csak az autókon cserélgették a felniket, hanem azokon az abroncsokat is, már a második teszttől kezdve annyi felnivel készült számunkra a nonstopgumi csapata, ahány abroncsot próbáltunk, az idei évben már…

tovább

Csúszkáltunk egy kicsit

Ezúttal a Continental meghívására érkeztünk a Hungaroringre a vezetéstechnikai pályára, hogy az éppen nálunk lévő, nyári gumikkal szerelt Mazda CX-5 tesztautóval csúszkáljunk egy keveset. Az eseményeket egy Lamax X8 Electra akciókamera és egy TrueCam A7s menetrögzítő kamera rögzítette az utókor és a nagyérdemű számára. Részletek a http://egyszermarlattamautot.hu oldalon! A téli gumiabroncson nem szabad spórolni

tovább