Színes, tágas a tér

Még a nyár közepén volt a G-Shock Hungary-val közös akciónk, melyben egy G-Shock GA 400-2A  karórának kerestük új tulajdonost.
Ugyanakkor elkezdtünk tesztelni egy Casio G-Shock GA 400-4A modellt is.
Most pedig eljött az ideje, hogy röviden összefoglaljuk a tartósteszten szerzett tapasztalatainkat.
Az óra igen megosztó külsőt kapott.
Az emberek egy része rajong a színes kronométerért, míg másik felük idegenkedve fogadja a látványt.
Egy biztos, olyan nem nagyon akadt a több hónapon át tartó próba során, aki szó nélkül elment volna a modell látványa mellettt.
Többen is úgy gondolták, hogy a LEGO és a G-Shock házasságából született az óra…  cheeky
A színkavalkád alapján akár ez is történhetett volna, ám “csak” annyi a sztori, hogy a Casio miden modellévben kiad néhány különleges, színes modellt.
Voltak/vannak olyan típusú időmérők, ‘melyek arany színben pompáznak, de vannak/voltak olyanok is amik több színű festést kaptak a japán gyárban.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évek óta tesztelgethetem a G-Shock sorozat különböző modelljeit.
El lehet mondani ezekről a kronométerekről, hogy valamennyi kőnnyű, hogy mindegyikük vízálló, hogy igazán strapabírók.

A legnagyobb előnyük azonban – szerintem(!) -, hogy a szíjuk és az óraház hátlapjának kialakítása olyan, hogy nem irritálja az embert akkor sem, ha épp melegben, porban kell viselni.
És, hogy mit is tud a Casio G-Shock GA 400-4A óra?

Specifikációk:

  • Férfi karóra
  • Elemes óraszerkezet
  • Óratok átmérője 51,9 mm
  • Kör alakú tokozás
  • Műanyag tok
  • Tok színe: narancs
  • Műanyagszíj
  • Szíj / csat színe: kék-sárga-zöld
  • Kombinált ana – digi számlap
  • 12 indexes számlap
  • Kristályüveg
  • Extrém vízállóság (könnyűbúvárkodás)
  • Naptár
  • Stopper
  • Visszaszámláló
  • Automata LED világítás
  • 5 ébresztés
  • Világidő

– A kombinált analitikus és digitális kijelző a könnyű leolvasást teszi lehetővé.
– Az automatikus LED funkciónak köszönhetően pedig elég csak a testünk elé emelni a kezünket, hogy sötétben is leolvassuk az épp aktuális időt. Az aktiválást követően nem kell nyomogatnunk egyetlen gombot sem.
A világidő zónái között az óra jobb oldalán található nagy gomb segítségével tudunk pillanatok alatt lavírozni.

Összességében egy nagyon vidám, pontos, kényelmes és használható órát ismertem meg a  Casio G-Shock GA 400-4A modellben.