Sikeresen tesztelték Alaszkában Izrael nagy hatótávolságú rakéták elleni Nyíl-3 légvédelmi rakétáját

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
        Sikeresen tesztelték Alaszkában Izrael amerikai segítséggel kifejlesztett, nagy hatótávolságú rakéták megsemmisítését szolgáló Nyíl-3 légvédelmi rakétáját, amelynek célja az Iránban jelenleg fejlesztés alatt álló precíziós rakéták elleni védelem – jelentette hétfőn a helyi média.

    Az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalattal közösen gyártott Nyíl-3 rakéták a légkörön kívül képesek elpusztítani a ballisztikus rakétákat, olyan magasságban, ahol biztonságosan megsemmisíthetnek nem hagyományos töltetű rakétákat is. 


    Az új kísérletek bebizonyították, hogy a Nyíl-3 képes a légtéren kívül megsemmisíteni a nukleáris töltettel ellátott ballisztikus rakétákat még azelőtt, hogy veszélyeztetnék célpontjukat – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 


    Ezen túl a lap értesülése szerint a rendszer a több robbanófejben elhelyezett nukleáris töltetek ellen is hatékony védelmet jelent, mert még a szétválás előtt befogja a lövedéket. 


    A ynet kiemeli, hogy jelenleg Irán még nem rendelkezik ilyen támadó eszközzel, elsősorban nukleáris robbanófejekkel, de a Siháb-3 rakétáik ezerháromszáz kilométert tudnak megtenni, és ezzel Irán középső vagy keleti részéről is elérhetik Izraelt. 


    Az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna híradójának katonai szakértője szerint azért kellett Alaszkában tesztelni a légvédelmi rendszert, mert ott vannak csak elég nagy lakatlan területek a biztonságos vizsgálatokhoz.


    A Nyíl – 3 már 2015-ben sikeresen vizsgázott a Földközi tenger felett, és 2017 – ben Izraelbe telepítették egységeit. Az új rakétarendszer a ballisztikus rakétákat radarral felfedezi, átadja adataikat az irányító központnak, amely azokat elemezve megtervezi az elfogórakéta útvonalát, majd a légkörön kívül megsemmisíti a lövedékeket. 


    A Háárec című újság hétfői elemzése szerint az Alaszkában végrehajtott kísérlet az amerikai kormányzat további és folyamatos elkötelezettségét jelzi Izrael rakétákkal szembeni védelmében. 
    Ámosz Harel, a lap szakértője úgy véli, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség fényében ez az együttműködés Izraellel azt üzeni Teheránnak, hogy hatékony védelmi rendszerbe fog ütközni bármilyen Izrael elleni rakétatámadás kísérlete, noha efféle támadásnak jelenleg igen kicsi a valószínűsége.

    Az izraeli hadsereg három szintű rakétavédelmet épített ki: a nagy hatótávolságú rakéták ellen védő Nyíl-3, a közép hatótávolságú rakéták ellen védelmet biztosító Varázspálca, és a néhány kilométerről indított, harcászati rakétákat elfogó Vaskupola nevű védelmi rendszert.