Sárban, rossz utakon, kastélyról kastélyra luxusban utazva

Az elmúlt napok nagyon zsúfoltak egy méltán világhírűtlen autós újságíró életében.
A Frankfurti Autószalon utáni hetekben, hazánkban is számos új modell debütálásához asszisztálhatunk.

Ilyen volt például a Range Rover Velar, tesztvezetéssel egybekötött bemutatója is.

Úgy történt, hogy érkezett egy meghívó, amely szerint a Hősök tere környékén találkoztunk volna, ám a nagy nemzeti lovasesemény miattkérdéses volt, hogy lesz-e szabad hely, így végül a meghívott csapat egy része a budaörsi Jaguar Land Rover szalonból,míg egy kisebb csoport az M5-ösnél található telephelyről indult a kalandos túrára.

Én az M5-höz érkeztem és abban a szerencsés helyzetben  voltam már induláskor, hogy egyedüli újságíróként huppanhattam be a Velarba, hogy eljuttassam azt Gödöllőre a kastély udvarára, első megállóhelyünkre.

Gödöllőn találkoztunk azzal a csapattal, akik Budaörsről érkeztek és a kastély egyik földszinti szobájában meg is hallgattuk, mit kell tudni a Velarról.

A rövid ismertető után indultunk a Hungaroringre, hogy ott az épített offroad pálya egyes elemein bizonyítsa számunkra a Velar, hogy nem egy tucat utcai terepjáróról van szó.
Természetesen nem vetekedhet az igazi terepes szörnyetegekkel, de a Velar azért annál többet tud,hogy könnyedén átjut egy fekvőrendőrön, vagy simán feláll a járdára.
A Hungaroringen a tereppályán megnéztük hogyan viselkedik ha oldaldőlésről van szó, illetve miként mászik meg egy kisebb dombot és hogyan ereszkedik le a felázott, sáros, csúszós talajon.


De azt is megtapasztaltuk, mi van akkor, ha épp egy nagyon egyenlőtlen, sáros, pocsolyákkal tűzdelt úton kell áthaladnunk.
A gép jól vizsgázott!
Sehol nem akadtunk el és az autóban sem keletkezett kár.

Miután jól összesároztunk néhány gépet, mehettünk is a következő állomásra,ami az Acsán található, romos Prónay kastély volt.
Acsáig vezettük a Velart országúton és autópályán, valamint alacsonyabb besorolású utakonis, így tényleg nagyon változatos körülmények között tesztelhettük.

Ami számomra már az M5-östől való induláskor feltűnt, hogy nagyon halk lett belül a kocsi.
Szinte semmi menetzaj nem szűrődik be – köszönhetően az ajtóknál található tripla szigetelésnek.

Azt ,hogy egy ilyen típusú, kategóriájú autóban ma már minden a kényelemről, biztonságról szól, nem is kell kiemelni.
Azt sokkal inkább kiemelném, hogy a vezető előtti műszerfalon kívül a középkonzolra is kapott két érintőképernyőt a Velar.
Ezekre a járműbeállításait, vagy a navigációt tudjuk “kivetíteni”.
A gép másik különlegessége, hogy az említett két kijelző közötti gombok,valamint a kormányon található kezelőfelületek is többfunkciósak lettek és egy-egy mozdulattal tudunk azok között – vagy azokon belül – “navigálni”.
A belső teret ráadásul nagyon igényes anyagok borítják,a hatalmas napfénytető pedig szinte kabriós érzést ad a Velar tulajdonosának.

Acsán a kastély udvarában álltunk meg a gépekkel, majd az épület emeletére érve megnézhettük néhány divattervező, Velar ihlette alkotásait.
A művészekkel/alkotókkal beszélgettünk is egy keveset, majd vissza a kocsiba és irány Fót…

Fóton az egykori gyermekvárosba, a Károlyi kastélyhoz érkeztünk, hogy az ott vendégként élő örökösökkel beszélgessünk egy keveset, megnézzük az épület egy részét, majd egy nagyon finomat ebédeljünk a program zárása előtt.

 

Igazán  tartalmas és élménygazdag programon vehettünk rész,amelyen a Velarral a magyar történelem fontos állomásait látogathattuk meg.

Érdekes volt látni, hogy míg Gödöllőn megszépült, megújult, folyamatosan fejlődik és jól működik a Grassalkovich-kastély, addig Acsán az állagmegóváson, filmforgatásokon kívül semminem történik, s ezalatt Fóton talán igazi tulajdonosa sincs az épületnek és a hozzá tartozó területnek.

Ezt nézhettük végig  egy “luxusfotelből”!