Ötcsillagos lett a Volkswagen Tiguan eHybrid is

A méltán népszerű Volkswagen Tiguan eHybrid változatára is kiterjesztette az ötcsillagos minősítést az Euro NCAP, amely a Tiguannak még 2016-ban adta a legmagasabb értékelést.

Viszont azóta minden évjárat és modellfrissítés éppúgy ötöst kapott, akárcsak az eHybrid.

tiguan_ehybrid_ncap2_m.jpg

Az eHybrid egyébként csak egy modellnév, és semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a Tiguan plug-in-hibrid kivitelével van dolgunk, amely az elektromos és a benzinmotor kombinációjaként egyesíti a két hajtásrendszer előnyeit.

tiguan_ehybrid_m.jpg

A meghajtás egy takarékos, 1,4 literes TSI motorból, egy elektromotorral rendelkező hibridmodulból, egy 6 fokozatú, kettős tengelykapcsolós váltóból (DSG), valamint egy lítiumion-akkumulátorból áll.

Az 1.4 literes TSI 156 lóerőt biztosít, ami további 115 lóerővel egészül ki a villanymotor jóvoltából. Így az összteljesítmény eléri a 245 lóerőt, ami mellé 400 newtonméternyi forgatónyomaték társul. Az sem mellékes, hogy a 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátornak köszönhetően a frissített Tiguan 50 kilométer megtételére a WLTP-szabvány szerint tisztán elektromos módban is képes.

tiguan_ncap.jpg

dasblog.hu