Ötcsillagos az új Kia Sorento az Euro NCAP törésteszten

  • Maximális eredménnyel végzett az új Kia Sorento az Euro NCAP töréstesztjén
  • Mindhárom Sorento modell – a hibrid, a plug-in hybrid és a dízel is – jelentős részben nagy szakítószilárdságú acélokból összeállított karosszériájának köszönhetően szerepelt ilyen kimagasló sikerrel
  • Az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC), a járműstabilitás-szabályozás (VSC) és a hét légzsák valamennyi Sorento modellben az alapfelszerelés része
  • A plug-in hybrid modellváltozat európai értékesítése 2021 első negyedévében indul

Az új Kia Sorento az elérhető legmagasabb minősítéssel teljesítette az Euro NCAP töréstesztjét. A Sorento kínálatának teljes palettája – a hamarosan érkező plug-in hybrid változatot is beleértve – kiérdemelte Európa vezető független biztonságtechnikai minősítő szervezetének ötcsillagos értékelését.

A Sorento 82%-ot teljesített a felnőtt utasok, 85-öt a gyermekek, 63-at pedig a gyalogosok védelmében, ugyanakkor 87%-ot szerzett a biztonsági felszerelések (Safety Assist) kategóriájában.

Az Euro NCAP értékelésében kiemelte, hogy az utastér különösen stabilan viselkedett az ütközési tesztek során, valamint azt is kihangsúlyozták, hogy az oldalirányú, akadállyal való ütközésnél a karosszéria kiválóan védte az utasok legveszélyeztetettebb testrészeit is. A Sorento a gyerekvédelemben szintén remekelt. A ráfutásos teszt során az ülések és a fejtámlák kiválóan védték az autóban ülőket az ostorcsapásos nyaksérülések ellen. A Sorento valamennyi kivitelében az alapfelszereltséghez tartozó ráfutásosütközés-elkerülő támogatás szintén komoly szerepet kapott a biztonsági felszerelések (Safety Assist) értékelésében*.

A kiváló eredmények jelentős részben a nagyszilárdságú, mikroötvözött acélokból felépített karosszériának köszönhetők, a Sorento torziós merevsége 12.5%-kal magasabb a kategória “biztonsági éllovasának” tartott versenytársáénál. Valamennyi Sorento modell alapfelszereltségének része a hét légzsák, köztük az első középső légzsák is. Ez a két első ülés között nyílik ki ütközéskor, és az elöl ülők fejének nyújt extra védelmet. Szintén valamennyi Sorentóhoz alapáron jár a Kia Járműstabilitás-szabályozó rendszere (VSM) és az Elektronikus menetstabilizáló (ESC) is. E két felszerelés komolyan hozzájárul az autó menetstabilitásának és biztonságának megőrzéséhez fékezéskor és kanyarokban.

Pablo Martinez Masip, a Kia Motors Europe terméktervezésért és árazásért felelős igazgatója elmondta: “Az új Sorento tágas, gazdaságos és minőségi jármű, amiben akár heten is különleges biztonságban és kényelemben utazhatnak. Az új modell immár a családok körében is népszerű, vásárlóink nagyra értékelik megjelenését, teljesítményét és kiváló terepképességeit. Fontos, hogy a Sorento, felszereltségek és technológiák széles választékát kínálja a balesetek megelőzésére, ugyanakkor maximálisan védi utasait egy esetlegesen bekövetkező ütközés során.”

Aktív és passzív biztonság, magas színvonalú vezetéstámogató rendszerekkel


Az új Sorento a Kia legújabb fejlett vezetőtámogató rendszereiel érkezik. Kiviteltől függően elérhető a járműveken kívül immár a gyalogosok és a kerékpárosok észlelésére is képes Ráfutásosütközés-elkerülő támogatás, és a Kereszteződés asszisztens is. Utóbbi a kereszteződésben kanyarodó vezetőt figyelmezteti a szemből érkező járművekre. A listán megtalálható a Távolságifényszóró-asszisztens, az előttünk haladó elindulásakor jelezni képes Vezetőéberség-figyelmeztetés, a Sávkövető rendszer, az aktívfékezés-funkcióval kiegészített Holttérfigyelő, a navigációalapú (kanyarokra is figyelő) Adaptív sebességtartó automatikával felszerelt, autópályán való vezetést támogató asszisztens, az Intelligens sebességkorlátozás-asszisztens, a Biztonságoskiszállás-segéd, a hátramenetben működő Parkolásiütközés-elkerülő, a panoráma kamerarendszer, és a Távirányítással működő parkolósegéd is.

Az új Sorento sávkövető asszisztense (LFA) 0 és 180 km/h között működik. Az LFA az elöl haladó jármű és az útburkolati felfestések információi alapján a sávjában tartja az autót. A Stop & Go üzemre is alkalmas adaptív sebességtartóval kiegészítve a rendszer önállóan gyorsít, fékez és kormányoz is a Sorento előtti forgalomhoz igazodva, miközben radarérzékelői segítségével mindig tartja a biztonságos követési távolságot.

Az új Sorento felszerelhető a Kia új, kamerákkal is dolgozó holttérfigyelő rendszerével (Blind-Spot View Monitor: BVM), amely mintegy második szempárként segíti a vezető munkáját. Ez a felszerelés nem csak a Sorento utasainak biztonságát fokozza, hiszen a többi autósra is vigyáz azzal, hogy eltűnteti a holttereket a Sorento mindkét oldalán, nagyfelbontású élőképet közvetítve a műszerfalra. A Kia új, másodlagos ütközésvédelmi rendszere (Multi-Collision Brake: MCB), amely hatásosan csökkenti egy esetleges baleset után bekövetkező másodlagos ütközések esélyét, szintén az alapfelszereltséghez tartozik. Automatikusan fékez, amint egy ütközésben a légzsákok kinyílnak, így csökkenti a további frontális, vagy oldalirányú ütközések kockázatát.

Az új Sorento a Kis 7 éves garanciájával fut, a plug-in hybrid változat 2021 első negyedévében érkezik

Az új Kia Sorento már Európa szerte elérhető, és plug-in hibrid változata is megérkezik már a jövő év első negyedében. Valamennyi modellváltozatra érvényes a Kia egyedülálló 7 év vagy 150,000 km garanciája.


*A ráfutásosütközés-elkerülő támogatás (Forward Collision-Avoidance Assist) nem menti fel a vezetőt az autó biztonságos kezelésének felelőssége alól. Fontos, hogy a vezető minden esetben saját képességeinek, a törvényi előírásoknak, és a helyi forgalmi, valamint időjárási körülményeknek megfelelően irányítsa, kezelje járművét. A rendszert nem arra tervezték, hogy önállóan vezessen. További információk a kezelési utasításban.