Nem fini, Ti szolgáltatás!

Egy valamire bármit is adó cégnek ma már kötelező a legnagyobb közösségi oldalon is jelen lennie.

Noha a Nissan az Infiniti almárkáját szinte teljesen kivezette Európából, hazánkban elérhető maradt a márka.
Igaz, a Váci úti szalonból az M3-as bevezetőjéhez költöztették az értékesítést…

A Facebook-on bőszen hirdet a márka…
Egy ilyen “poszt”-ról jutott eszünkbe, hogy hosszú évek után ismét felvesszük a kapcsolatot a céggel, mert arra gondoltunk, megérne az Infiniti újra egy próbautat – és egy cikket.

Éppen ma egy hete, hogy írtunk a közösségi oldalon üzenetet.
Pontosabb “arra kattintottunk”, hogy tesztvezetésre jelentkeznénk.
Fél órán belül jött is a reakció, amelyben azt kérdezték, melyik modelljük érdekel bennünket.

Válaszoltunk, hogy évekkel ezelőtt volt lehetőségünk már kipróbálni hosszabban is az akkori aktuális autókat, most a friss modellekről készítenénk anyagot.

Teltek az órák, múltak a napok…
Teltek, múltak, de egy hét alatt nem sikerült megszülnie a cégnek a választ.

Ezért, ismét mi ragadtunk klaviatúrát és szépen megköszöntük a “kimerítő választ és segítséget”.

Azt nem tudjuk, hogy mi lett volna abban az esetben, ha épp’ autóvásárláson gondolkodtunk volna…

Azt viszont tudjuk, hogy ez a hozzáállás nem fini, Ti!

Mert az érdeklődők – talán – jogosan várhatnák el, hogy legalább válaszra legyenek méltatva!

Tanuljatok szolgáltatás, ügyfélkapcsolatot a Toyotától!