Nagy hatótávolságú fenyegetéseket észlelő rakétaérzékelő rendszer tesztelését kezdték meg


Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Izraelben egy új, nagy hatótávolságokról indított rakétákat érzékelő rendszer tesztelését kezdték meg, amely nagy magasságokban lebegő hatalmas, Zeppelin-szerű léggömbök segítségével észleli a fenyegetéseket – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

    Az izraeli védelmi minisztérium a világ egyik legnagyobb ilyen típusú rendszerén dolgozik, melyet közösen fejleszt az állami tulajdonban lévő Israel Aerospace Industries leányvállalata és a TCOM amerikai cég.


    Az új légvédelmi rendszert az ország északi részére kívánják majd telepíteni, és jelentős eleme lesz az államhatárok védelmének. A hatalmas csepphez is hasonlítható szerkezetet héberül “tal samaim”-nak, vagyis “égi harmat”-nak nevezték el.


    “Az észlelési képességekkel és a többrétegű védelmi rendszerrel Izrael megőrzi előnyét a térségben, és ezzel lehetővé válik számára a biztonsága fenntartásához szükséges hadműveleti mozgástér” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter szerdán az új hadieszközről.


    “Az elmúlt évben számos sikeres kísérlettel igazoltuk, hogy  izraeli többszintű védelmi rendszere képes megbirkózni a súlyos fenyegetésekkel, beleértve a cirkáló rakétákat is”- mondta a lapnak Móse Mapat, a védelmi minisztérium fejlesztési osztályán a fegyverzetfejlesztési részleg irányítója.


    Izrael az elmúlt években számos lépést tett az egyenként is hatalmas rakétaarzenálokkal rendelkező Irán, a libanoni síita Hezbollah militáns csoport, és a gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet felől érkező potenciális fenyegetések ellen.


    A legutóbbi, májusi Falak őrzője hadművelet idején a Hamász rakéták tömegét zúdította Tel-Avivra, hogy megpróbálja kijátszani Izrael rövid hatótávolságú rakéták elleni Vaskupola védelmi rendszerét, de az ellenrakéták az útnak indított lövedékek mintegy 90 százalékát befogták.  


    Izrael több száz légicsapást hajtott végre a Hamász és más iszlamista szervezetek célpontjai ellen. A harcokban az ENSZ szerint több mint 250 palesztin, köztük 129 civil halt meg. Az izraeli oldalon 13-an vesztették életüket.