Moszkva bejelentette a Cirkon hiperszonikus fegyver újabb sikeres tesztelését

    Újabb sikeres lövészetet hajtott végre az Admiral Gorskov fregatt a Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgéppel a Fehér-tenger medencéjéből – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

    A tájékoztatás szerint a tesztelés során a hangsebesség több mint nyolcszorosával haladó “szárnyas rakéta” sikerrel semmisítette meg a 450 kilométeres távolságra, a Barents-tengeren lévő vízi célpontot. A gyakorlat idejére a gyakorlat által érintett területet lezárták a Barents-tengeren az orosz Északi Flotta hadihajói. A Cirkon előző teszteléseiről július 26-án és október 7-én július számoltak be az orosz fegyveres erők.


    Vlagyimir Putyin elnök az orosz parlament két háza előtt 2019 februárjában elmondott beszédében kijelentette, hogy a Cirkon kilencszeres hangsebességgel haladva több mint ezer kilométeres hatókörben lesz alkalmas tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére. Decemberben közölte, hogy készül a hiperszonikus robotrepülőgép szárazföldi állomásoztatású változata is. Alekszandr Moiszejev, az Északi Flotta parancsnoka márciusban azt állította, hogy a tengeralattjárókat is alkalmassá teszik az indítására.

https://tesztalelkemindennek.hu/2020/10/08/sikeresen-teszteltek-a-cirkon-hiperszonikus-fegyvert/