Messzire repültem – G-Shock Royal Air Force GR-BGR-B200RAF

Az úgy volt, hogy évekkel ezelőtt még egy másik honlapot szerkesztgettem és igazából akkor kerültem kapcsolatba a G-Shock hazai képviselőjével.
Akkoriban még volt lehetőségünk évente néhány órát is kisorsolni az olvasók között, mert szorosabb volt a kapcsolat.

Aztán, néhány évvel ezelőtt összeismertettem egykori kedves ismerősömet (Ma már nem tartom annak a viselkedése miatt. Köszönet helyett megtudtam, hogy senki vagyok…) a Casio órák hazai képviselőivel és elég gyorsan “parkolópályára” is kerültem – miután doaen elvtárs és a törtető ifjú titán spanja “kifúrtak” a biztosnak hitt “pozícoóból. 😀 😀 😀
(Olvasnám rendszeresen az új kedvencek alapos óratesztjeit, de eddig még nem találtam meg azokat…)

Ettől még megmaradt a szerelem a G-Shockok és Edifice órák iránt és szerencsémre az One on One kommunikációnál még nem vagyok feketelistán (#köszipeti!), így rendszeresen juthatnak el hozzán tesztre a G-Shock, vagy épp az Edifice modellek.
(Csak meg ne tudják a “nagyok”!)

Nos, tulajdonképpen a mai főszereplőnkről jutott eszembe, hogy egy kis “személyes nyavalygással” kezdjem az aktuális szösszenetet. 🙂 😀

Elvégre a Casio G-Shock GR-BGR-B200RAF épp’ a repülésnek állít emléket.

Pontosabban a világ legrégebbi légiereje, a Royal Air Force (RAF) együttműködésével született meg a modell, amely elsőrorban a nehéz körülmények között dolgozó pilóták számára készült.

Az alapmodell a GR-B200, amely Carbon Core Guard szerkezettel és Quad Sensorral van felszerelve, emellett – többek között – iránytűvel, magasságmérővel/barométerrel, hőmérséklet-olvasóval és lépésszámlálóval is rendelkezik.

Ennek köszönhetően nem is kellett igazán hozzányúlni az órához.
Tulajdonképpen, elég volt egy különleges dobozba csomagolni a limitált színezéssel, logózással ellátott karórát.

A limitált modell megjelenésekor a Casio a hivatalos honlapján azzal vezette be a különleges kiadású Gravitymastert, hogy az a repülés által ihletett tervezési jellemzőkkel büszkélkedhet, köztük az óra jobb oldalán található három gombbal, amelyek úgy vannak elrendezve, hogy egy helikopter vezérlőkarra hasonlítanak, miközben hozzájárulnak a könnyű kezelhetőséghez.
(Igen, jól látod és mi is tudjuk, hogy csak a színezés tér el az alapmodelltől!)

A sötét alapszürke szín a repülőgépeken használtat idézi, a fehér és zöld árnyalatok pedig az üveg és a pilótafülke kijelzőjének színeire utalnak.
A lopakodó színvilágot az Eurofighter Typhoon ihlette, amelyet úgy terveztek, hogy működés közben nehéz legyen felfedezni az égen (lopakodó repülőgép).

A “Per Ardua Ad Astra” szlogent nyomtatták az óraszíj hosszabbik oldalára, ami az RAF mottója és “A viszontagságokon keresztül a csillagokhoz” jelentéssel bír.

Az “öv” rövidebbik felére, a bújtatóra került a RAF logó.

Az, hogy a Britt Légierő és épp’ G-Shock Gravitymaster között született az együttműködés, nem véletlen, hiszen a legfejlettebb órafunkciókkal ellátott karóra valóban kielégíti a pilóták minden igényét.

Az iránytű, a magasságmérő, a magasság memória, a hőmérő ugyanis bármelyik bevetés során hasznukra válhat.
Arról nem is szólva, hogy a könnyű és strapabíró karóra könnyedén veszi a különböző G-erős terheléseket is.

Engem már az alapmodell GR-B200-1A is “megvett”.
Erre a sikerre tett rá egy lapáttal a Royal Air Force kivitel a látványos színezésével és az exkluzív logózással.

A nagyobbak közés sorolható óratok, valamint a gombok kialakítása megkönnyíti viselője számára, hogy a kívánt funkciókat könnyedén kiválassza és leolvassa a megjelent adatokat.

Maga a számlap nagyon jól átlátható!
Nézzétek csak meg, milyen funkciókat, hogyan is érünk el!

Azon senki nem csodálkozik, hogy egy ilyen óra Bluetooth kapcsolattal is bír és annak segítségével egy ingyenes applikációhoz tudunk csatlakozni.

PODCAST! >>>

Az óra képes Bluetooth kapcsolatot létesíteni okostelefonkkal (IOS vagy Android rendszerű, ver 4.0 SMART Bluetooth képes modellekkel).
Bluetooth-kapcsolat: Jel hatótávolsága: akár 2 m (a környezeti feltételektől függően változhat), Az óra vezeték nélkül csatlakoztatható egy kompatibilis okostelefonhoz vagy táblagéphez Bluetooth-on keresztül.

Az alkalmazásban az alábbi funkciók állíthatóak be.

  • Automatikus időbeállítás*
  • Világidő több mint 300 város számára*
  • Riasztás/időzítő beállítása
  • Telefonkereső

*A belső adatok frissítése a legfrissebb időzóna/nyári időszámítási információk szerint

MOBILE LINK
Az Android vagy IOS operációs rendszerű okostelefonra telepített program hozzáfér az NTP szerverek atompontos idejéhez és Bluetooth kapcsolaton keresztül az órát automatikusan ehhez szinkronizálja. A GSM szolgáltató ideje alapján a zónaidőt és a nyári időszámítás állapotát is magától beállítja.

Hogy miket is tud még a limitált Casio G-Shock GR-BGR-B200RAF modell?

Lapozz a következő oldalra és olvasd el a funkciókat, illetve az azokhoz írt rövid magyarázatokat – nézd meg a csatolt fotókat!

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!