Megkezdődött a tesztüzem a Mátrai Erőmű bükkábrányi naperőművében

Lezárult a bükkábrányi naperőmű 5,16 milliárd forintból megvalósult beruházása és megkezdődött a próbaüzem, a Mátrai Erőmű Zrt. a múlt hét végén a villamosenergia-rendszerre kapcsolta az ország egyik legnagyobb, 20 megawattos fotovoltaikus létesítményét – tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t

    A közlemény szerint rekordidő alatt, öt hónappal a tavaly szeptemberi alapkőletétel után megkezdte működését a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi fotovoltaikus erőműve, amely a próbaüzem korai szakasza és a nap kis beesési szöge ellenére is már 14 megawatt áramot termel. A maximális, 20 megawattos teljesítményt – a többi naperőműhöz hasonlóan – a nyári hónapokban éri majd el.

    A beruházás egy korábbi meddőhányó 33 hektáros, rekultivált területén valósult meg az SPIE Hungária-Bejulo konzorcium kivitelezésében. Az erőmű csaknem 64 ezer, egyenként 355 watt névleges teljesítményű, fixen elhelyezett polikristályos napelemből áll. A létesítmény mintegy 4 ezer háztartást tud ellátni villamos energiával. A kereskedelmi értékesítés április 1-jén kezdődik, addig az erőmű a vállalat bükkábrányi bányáját látja el energiával, ezzel jelentős költségeket takarítva meg.

   A Mátrai Erőmű Zrt. önálló projekttársaságban, 25 százalékban saját erőből, 75 százalékban bankhitelből valósította meg a fejlesztést. Összességében 16 százalékkal alacsonyabb költséggel épült meg a 20 megawattos egység, mint amennyibe korábban a 16 megawattos visontai telep került.

    A társaság hosszú távú fejlesztési stratégiájának megfelelően a bükkábrányi fotovoltaikus projekttel kezdte meg a nagyszabású megújuló energiatermelési beruházások sorát. A vállalat célja, hogy a megújuló energiatermelési fejlesztésekkel megőrizze piaci pozícióit, vagyis továbbra is a hazai termelés ötödét, illetve a Magyarországon fogyasztott áram 15 százalékát a Mátrai Erőmű Zrt. állítsa elő – közölték.

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!

https://tesztalelkemindennek.hu/2019/02/23/a-tesztek-is-bizonyitjak-hogy-csontveloatultetessel-fiatalithato-az-agy/