Még csak tesztüzemben, de már elérhetők a gépjárművek adatai

Még tart a tesztüzem, de már mindenki számára elérhető az úgynevezett járműszolgáltatási platform, amelyben a gépjárművek adatai ingyen lekérdezhetőek – közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI megkeresésére.

    Korábban az M1 aktuális csatorna számolt be arról, hogy a BM egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Ennek nyomán rendszám alapján megtudhatóak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti előélete, sőt, elérhetők az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybeveheti – hangzott el.
    

A BM az MTI-vel csütörtökön azt közölte: a rendszer tesztüzeme várhatóan január végéig tart. Azt írták: számos visszajelzés érkezik különféle csatornákon, amelyek elsősorban a szolgáltatás ingyenes igénybevételét és felhasználóbarát, kötetlen időbeniségét emelik ki. Az érdeklődés jelentős, a fejlesztők folyamatosan értékelik a javaslatokat, amelyek közül néhányat már meg is valósítottak – tették hozzá.
    

A szolgáltatás már most mindenki számára elérhető a  https://szuf.magyarorszag.hu/szuf_fooldal  honlapon a “Közigazgatás, jog”, “Adatigénylés a jármű szolgáltatási platformon” menüpont alatt – írták.

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!

http://tesztalelkemindennek.hu/2019/01/23/enchanted-future-in-the-present/