Másfél éven belül élesben is tesztelhetik a Toyota és a Hitachi hidrogén hajtású vonatát

A Kelet-Japán Vasúti Társaság a Toyotával és a Hitachival karöltve megkezdte egy innovatív hidrogén üzemanyagcellás hibrid motorkocsi fejlesztését.

A felkelő nap országának nagy hagyományai vannak a vasúti innovációk terén. A villámgyors Sinkanszentől kezdve a másodperces pontossággal közlekedő, a peronnál centiméteres precizitással megálló szerelvényeken és az automatikusan menetirányba forduló üléseken át. Addig az ultramodern karbantartási rendszerig, amely a hálózatba kapcsolt infrastruktúra (IoT) segítségével deríti fel a legapróbb anomáliákat, hogy megelőzhetők legyenek a komoly üzemleállást okozó problémák.

Most egy újabb téren készülnek jelentős innovációra: egy stratégiai együttműködés keretében három japán vállalat megkezdte egy üzemanyagcellás-akkumulátoros hibrid motorkocsi fejlesztését.
Amint egyre nőnek a nyugati társadalmak közlekedési igényei, úgy kerül mind inkább előtérbe a vasutak jelentősége a környezetbarát, fenntartható és biztonságos mobilitás megvalósításában.

A vasút és a hidrogén, mint energiahordozó kapcsolata először 2003-ban merült fel – ekkortájt született meg a technológia elnevezése, a hydrail (hydrogen railway) is. Európában, Alsó-Szászországban már zajlik egy hidrogén hajtású szerelvény kísérleti üzeme, ám a technológia menetrend szerinti közlekedésben történő felhasználása még várat magára.

Az East Japan Railway Company eredetileg 2019 nyarán jelentette be, hogy finanszírozni kívánja egy olyan, dupla motorkocsis szerelvény >>>