Makót is letesztelte a mentők szóvivője

Az újabb nagy beruházás előtt álló, idén 7 éves makói Hagymatikum fürdő óriás grillázs makettel ünnepelte születésnapját néhány hete. Ezzel ők is beléptek a magyar rekorderek táborába. Rekord számú látogatóik között folyamatosan megfordulnak ismert emberek is.

  • “Régóta kacérkodunk a gondolattal, hogy ellátogatunk Makóra, mert szívesen mozdulunk ki olyan helyekre, ahol a gyerekek mozoghatnak egy kicsit. Mivel az úszás az egyik kedvenc sportjuk, egy jó fürdő tökéletes választás a család számára” – kezdi Győrfi Pál – “a Hagymatikum szülinapjáról és a rekorder grillázsról lemaradtunk, de a hétvégén minden mást kipróbáltunk.”

Az édesapa elmondása szerint röpke 1,5 óra alatt már Makón is voltak, észre sem vették az utazást. A gyerekek izgatottan vetették bele magukat a nekik szánt medencékbe és fedezték fel a gyerekbirodalom minden zegét-zugát.

  • “Örömünkre szakképzett animátorra bízhattuk a gyerekeinket, így kettesben is felfedezhettük a makói fürdő adta lehetőségeket. Voltunk szaunázni és bambusz masszázson is, de a nagy kedvencünk a kültéri gyógymedence lett, ott töltöttük el a legtöbb időt. A hűvös téli napon nagyon jól esett” – meséli Adrienn.

Győrfi Pál felesége, Adrienn modelleket megszégyenítő, tökéletes alakját az odafigyelésnek és a sportnak köszönheti. Pali persze kimondhatatlanul büszke rá.

  • “Büszke vagyok a szép családomra, de tudom és látom, hogy napi szinten mennyi odafigyelést igényel az egészség. Sokat járunk sportolni, Adrival futni, ping-pongozni és bowlingozni is szeretünk. A gyerekeket is a mozgás szeretetére neveljük. Gyerekeink pici koruk óta úsznak, imádják a vizet. Mi pedig amikor tehetjük, egy jó szaunázással méregtelenítünk, így kerek számunkra egy wellness élmény” – foglalja össze a szóvivő

A Hagymatikum fürdő végül jól vizsgázott a Győrfi család előtt, mindent megtaláltak, amit kerestek egy fürdőben. Külső és belső élmény-, és gyógymedencéket, gyerek birodalmat, masszázst, szaunát és sportolási lehetőséget.

  • “A nap végén a Nyugi bárban egyesítettük újra a családunkat, ahol a gyerekekkel közös nasival zártuk a napot, mert úgy éreztük, hogy megérdemeljük!” – összegzi Győrfi Pál viccesen.

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!

https://tesztalelkemindennek.hu/2019/03/11/az-audi-elso-es-masodik-helyen-all-az-auto-bild-tartostesztjen/