LNG-s nyergest tesztel a Waberer’s

Egyre több fuvarmegbízó igényli az alternatív hajtású, így a dízeleknél tisztább üzemelésű tehergépjárműveket. Ennek eleget téve a Waberer’s cégcsoport létrehozta a Green divíziót, amely már két Volvo FH 460 LNG nyerges vontatót alkalmaz nagy megelégedéssel.


Szerte az országban nagy feltűnést kelt a Waberer’s cégcsoport által 2021 augusztusa óta üzemeltetett és az egykori Volán Tefu arculatára dekorált Volvo FH függönyponyvás, nyerges szerelvény.

Ám ez a kamion nem csupán Batyu Pityu bájos figurája miatt különleges, hanem azért is, mert cseppfolyósított földgázzal, azaz LNG-vel üzemel. Legalábbis alapvetően ezzel, hiszen a Volvo Trucks 13 literes, 460 lóerős, 2300 newtonméter legnagyobb nyomatékú gázmotorja dízelelven működik.

Kettős üzemanyagellátó rendszere először csekély mennyiségű gázolajat fecskendez be, amely kompressziós gyújtással égni kezd, majd ez gyújtja meg az égéstérbe juttatott gázt. A 44 tonna legnagyobb megengedett szerelvényössztömegű, normál kapcsolási magasságú vontató hatótávolsága megközelíti az ezer kilométert. A szerelvény eddig a BILK és a nyugat-magyarországi Bük település között körfuvart teljesített főként gyorsforgalmi utakon haladva, odafelé 24, visszafelé 8 tonna terheléssel. Futásteljesítménye havonta 7-8 ezer kilométer.


„Könnyű volt integrálni a flottánkba az LNG-hajtású vontatót, ugyanis nem kellett testre szabni az üzemeltetését, hiszen a tankolások időigénye, a jármű hatótávolsága és a hasznos teherbírása a dízelhajtású modellekéhez mérhető. Közel egy éve problémamentesen üzemel a gépjármű, és a tankolása is mindig zökkenőmentes az ARELGAS Kft. dunaharaszti vagy szigetszentmiklósi LNGtöltőállomásán, ahol a kártyaterminál is kiválóan működik. Ezen kívül az ARELGAS Kft.-től sok hasznos szakmai segítséget is kaptunk az LNG-s vontató üzemeltetéséhez. Üzemanyag-fogyasztása száz kilométerenként átlagosan 16,5 kilogramm gáz és 2,5 liter gázolaj, ami a fuvarkörülmények tükrében kedvezőnek mondható. Így a tavalyi üzemanyagárakkal számolva teljes birtoklási költsége (TCO) megközelíti a dízelmotorral hajtott megfelelőjét. Ráadásul Batyu Pityu az LNG-technikának köszönhetőn az eddig megtett 70 ezer kilométeren több mint 11 tonnával csökkentette a légkör széndioxid-terhelését” – foglalta össze az üzemeltetői tapasztalatokat Dudola Tibor, a Waberer’s cégcsoport műszaki projektmenedzsere, aki az alternatív hajtású járművek beszerzéséért, flottába integrálásáért felel.


„Nem volt nehéz megszokni új munkaeszközömet, hiszen ugyanolyan erős és jól vezethető, mint a dízelhajtású társai, csak jóval csendesebb. Persze sűrűbben kell tankolni, de ez sem problémás, sőt, szeretem, hogy nem kell sorban állni a töltőállomáson. Az egész folyamat beöltözéssel együtt nem hosszabb 10-12 percnél, és a kártyaterminál is mindig jól működik. Azt is megszoktam már, hogy a rakodóhelyeken, illetve a parkolókban sokan felfigyelnek a hengeres üzemanyagtartályra, így aztán elkezdenek érdeklődni az LNG-technika iránt járművezetők és fuvarozóvállalkozók egyaránt” – nyilatkozta Gönczi Lajos, a Waberer’s cégcsoport első Volvo FH 460 LNG modelljének állandó gépkocsivezetője.


„A kedvező tapasztalatok, illetve a szén-dioxid-terhelés csökkentése iránt egyre növekvő ügyféligények hatására nemrég munkába állítottuk a második Volvo FH 460 LNG modellünket is. Terveink szerint jövő év végéig további LNG-üzemű tehergépkocsival bővítjük a járműparkunkat, amelyeket később megfelelő igény esetén akár nemzetközi forgalomban is alkalmazunk majd” – tette hozzá Dudola Tibor.